Sunday, August 20, 2006

Elfeledett világ


Hétvégén valami különös világba csöppentem. Pennsylvaniaba, az Amishokhoz mentünk el.Érdekes és elgondolkodtató volt.Ezek a népek a németek és a hollandok leszármazottjai, és nem használnak semmi modern dolgot, beleértve az elektromosságot, a telefont, mosógépet, mosogatógépet, porszívót, hajszárítót stb.
A ruházatuk pedig olyan, mint az 1800-as években, a férfiak házasság után elkezdik növeszteni a szakállukat, amit elvileg nem is vágnak,a nők pedig főkötőt viselnek, aki házas, az fehéret, aki nem az feketét, meg kék ruhába járnak. Baptisták.
Lovaskocsival közlekednek.Ugyan fizetik a public school taxet(kötelező iskolai adót), de ennek ellenére saját iskolájuk van, és nyolc osztályt járnak.A saját iskola  egy osztálytermes, és egyszerre oktatják a kis elsőst meg a kamaszt is.
Csend, nyugalom, méhzümmögés, és kukoricaföld.Tettünk egy lovaskocsis sétát mi is, az amish férfi, aki vezette a kocsit, nagyon közvetlen volt.Szerintem ezek az emberek TV és internet híján még beszélgetnek egymással, és sokat.
Megebédeltünk egy amish étteremben, mióta ezen a földrészen vagyok, ez volt az első normális kaja, amit ettem, és nem volt műízű.Csodajó volt
Elgondolkoztam, hogy vajon tudnék e itt élni ebben a háborítatlan természetben, de az elkényelmesedett civilizált kis nyafka egóm leintett.Mint ahogy otthon falun sem bírnám sokáig, mert mióta az eszemet tudom megszoktam a pesti forgást.Pedig lehet, hogy sokkal boldogabb lennék?

No comments:

Post a Comment