Monday, November 9, 2009



2009. nov. 9. 19:06 - írta Phoebe


Van itt egy örökölt kávéfőzőm, IKEÁS, és egy szintén örökölt lábasfélém, hosszú nyéllel. A kávéfőző úgy öt-hat éve lehetett új, a nyeles lábos meg úgy nyolc.

Erre én, mint a szocialista Magyarország exgyeremeke azt mondom, nem kor, a nagymamámnak harmincéves edényei kiválóan működtek.Nem beszélve saját otthoni kotyogós kávéfőzőmről, ami meg biztos, hogy több mint harminc évesen is nagyszerű kávékat csinált.

Akkor kijövök az új világba, és az IKEÁ-s kávéfőző nyele lassan elválik a testétől, normál, heti négyszer egyszeri használat mellett, a lábasom meg nyeletlen egy hónapja,és mind a kettő úgy néz ki, mintha a háború előttről került volna hozzám.Kell-e nekem ez?Hogyha nem sajnálnám, évenként lecserélhetném a dolgaim, mert egy év alatt a ruhák tönkremennek(egy év sem kell, az itteni harisnya a felvétel pillanatában szakad), az edényeim úgy néznek ki, mintha naponta az egész légierőnek én főznék,a porszívót már egyszer cseréltem, mert két évet bírt, és a többi.

Ellenben otthon Magyarországon a nyaralóból konyhaszékké avanzsálódott trombitaszék kiválóan bírta a strapát, hasonlóan a nagyi ágyai, polcai az én gyerekkori szekrényem, vagy a lomtalanításból hazahozott kiváló fotelom.Nagyszerűen működik a nyolcvanas évek nyaralós hűtőszekrénye is, és még sorolhatnám, az én lakásomban nem volt egy új darab sem, leszámítva a új mosógépet, amivel viszont volt baj…

Nem véletlen, hogy az amerikaiak, amikor mondom, hogy van egy 2001-es Toyota Corollánk, akkor mondják, hogy hát, azt már le kéne cserélni, mert öreg.És tényleg az, mert kb átszámítva 300 ezerért vettük (2005-ben!, mert akkor is öreg volt!), otthon benne lett volna minimum egy milkába.Nem akarom nekik mondani, hogy hála istennek a Toyota Corolla made in Japan, és mint ilyen, nem kell kidobni a kukába két kör után….

Utálom, hogy a fogyasszunk jegyében minden egyre silányabb lesz, egyre hamarabb kell kicserélni, egyre több vele a baj.Én nem bánnám, ha csak Tomi mosópor lenne a polcokon, meg ötféle kabát, csak ne szakadjon el, ne mosson szarul, ne legyen vele a bosszúság.

 


2009. nov. 9. 18:57 - írta Phoebe


Itt vannak olyan nevetségesen drága dolgok, mint például az utazás.Egy BKV-hez szokott ember, főleg aki otthonosan játssza ki az ellenőröket, meglepődik, hogy nekem a havi útiköltségem kb 25 ezer magyar forintnak felel meg, és ez teljesen átlagos.Csúcsidőben 1000 forintért megyek odafele…Annyi a jegy, amit itt nem lehet kikerülni az automata rendszer mellett.Már írtam, hogy chipkártyás "Smart Trip"-kártya van, azt húzzák le az automata ajtónál, akinek nincs, az nem tud bemenni.Párizsban is ilyen a metró.Itt nincsenek ellenőrök, és az amerikai ismerőseim meghökkenéssel néznek rám, ha elmesélem, milyen ügyesen tudok lógni a BKV-n.Számukra ez ugyanolyan szentség, mint az adófizetés, eszükbe sem jut, hogy ne fizessenek.

Ilyen drága dolog még a fodrász, a rendes fodrász megfizethetetlen, mondjuk átszámolva egy hajvágás 15 ezer forint, másról meg ne is beszéljünk.A fodrászok itt rettenetesen ügyetlenek.A kinn élő magyarok egy része rászokik az otthoni hajvágásra meg a hosszú hajra.Vagy egy évben egyszer, mikor hazalátogat, tiszteletét teszi a fodrásznál, a kozmetikusnál, és a fogorvosnál.(Fogorvosra kölün biztosítást kell lötni, és még úgy is milliomosnak kell lenni, a kozmetikusok itt nem ismerik a nyomkodásos arctisztítást, mert nem akarnak fájdalmat okozni a vendegnek, így csak masszázs és arcradírozás van, esetleg nagyon drágán hámlasztás van, ennyi.)Nem olcsó a lakhatás sem, magyar pénzben minimum 250 ezer egy két szobás lakásfélében.Igazából a fizetés magasabb ugyan, de minden sokkal többe kerül.Főleg Washingtonban és New Yorkban minden drága.

 


2009. nov. 9. 18:53 - írta Phoebe


 

Gondoltam leírom, milyen volt egyik nagy álmom valóra vált formában..
A legdurvább az odaérés volt, évekig mentünk, a hatsávos autópálya fullra tele volt, voltak nagy limók is.A parkolás szintén nagyon hosszadalmas volt, és a stadion, nos hatalmas, főleg, hogy a legfelső sorban ültünk a lelátón, úgyhogy folyamatosan olyan érzésem volt, hogy jobb, ha erősen kapaszkodom a székbe, különben lezuhanok a mélybe.
Állati jó a színpad, ez az űrhajószerű cucc van minden koncertállomáson, aminek a kivetítóje többfunkciós, és a színpadról több helyen lehet kijönni.Az előzenekar a Muse volt, de róluk teljesen lemaradtunk, pedig vagy fél óra késéssel indult a koncert.

Egyet megtanultunk: olcsó jegynek híg a leve, visszhangzott Bono, mindent kétszer hallottunk, és a számok is zsibongtak-bongtak.Sajnos csak a háromnegyedénél jött rá a férjemre a pisilhetnék, akkor lejjebb mentünk, és mivel volt hely, ott is maradtunk, így nem fagytunk szét, és a hangminőség klasszisokkal jobb volt, meg a zenekar sem kis futkározó hangyákhoz hasonlított.

Az első tíz percben volt egy techinkai malőr, a kivetítő lefagyott, de hamar túllendült rajta a technikusgárda, aztán egyszer a Bono fülhallgatóit igazgatta valaki.Én többször úgy éreztem, hogy Bono mindjárt szívinfaktust kap, főleg a vége fele, elég keményen nyomták, és mindenki túl van az ötvenen.A kivetítő párszor úgy mutatta, hogy nagyon kész van, de csak egy pillanatig tartott, utána ment minden flottul.


Nem sok időnk volt előtte setlistát hallgatni, de nagyon szuperek az új számok is.És egyáltalán, az érzés, hogy végre valahára, ha egy életben egyszer is, de élőben ott ültem a világ többszörösen legjobbnak választott zenekara koncertjén, hát, az leírhatatlan volt.

Bono még mindig nagyon szexi, meg nekem mindig nagyon bejött, abszolút az esetem a pasi, és valahogy nem öregszik.A koncert ráadásában megkérte a tömeget, hogy mindenki vegye elő a mobilját, és világítson.Hetvenezer mobiltelefon a sötét éjszakában, olyan volt, mint a csillagos ég lefele fordítva.

Voltak állatjó effektjeik, de a Coldplay showt nem tudták felülmúlni effektileg, bár nekik nem is kell, ha négy konyhaszéken ülnek, akkor is eladnak minden jegyet a koncertjükre.A koncert bevétele megy az afrikai gyerekeknek.Ezt mindig szerettem bennük plusz, hogy harácsolhatnának, ahogy mások teszik kőgazdagon, de rengeteg jótékonysági dolguk van és volt.

 


2009. nov. 8. 22:02 - írta Phoebe

3 komment
Kategóriák:
2009-ben történt
Címkék:
mentalitás

Bizonyára mindenki látott már, ha más nem képen nagyon kövér embereket erről a földrészről.És akkor jön az általánosítás, hogy persze, mert McDonaldsba járnak, junkfoodot esznek, ülnek a plazmatévé előtt stb.Ez egyszerűen nem így van.A gyorsétterembe szinte kizárólag a hajléktalanok, a hispánok, és a nagyon szegény népréteg (meg a magyarok) járnak.Az amerikaiak számára az étteremben evés teljesen természetes hetente többször is, de figyelnek arra, hogy mit esznek.És a legtöbben rendszeresen eljárnak testedzeni.Mi több, itt találkoztam a legtöbb egészségfanatikussal.

Amerika nem öregszik.Ma egy hetvenen túli bácsikát láttam a konditeremben, személyi edzőjével, amint emelgette ( meg rezgette) a súlyokat. Mekkora lehet az edzőn a felelősség, hogy a bácsika a pénzéért izmosodjon, de nehogy az edzés alatt patkoljon el. Imádom a hozzáállásukat mindenhez.

Már néhány hónapja figyelem a konditerem közönségét, és lassan kikristályosodik, ki és milyen céllal jön.

1. kategória: alfanőstény, alfahím:ez a típus a legdivatosabb szerkóban jelenik meg, kigyúrt, izmos, ő lehetne a reklámja a teremnek és a gépeknek.Ha nő, akkor sunyi oldalpillantással semmisíti meg kevésbé fitt nőtársait, ha férfi, akkor szóváltásba kerülhet egy másik kakassal azon, hogy melyikük tud nagyobb súlyt megemelni.A vita végén mindkettő bemutató edzést tart az egyik erőgépen, miközben elképesztő grimaszokat vág.

2.kategória:(ez valószínűleg kishazánkban ismeretlen) papik és mamik személyi edzővel, ritkábban anélkül.Az edző nélküli papik valószínűleg nyugalmazott katonák vagy pilóták vagy más erőszakszervezet tagjai voltak, akik egész életükben megszokták, hogy edzésben legyenek.Trottyos rövidnadrágban elanekdótázgatnak az elliptikuson.Az edző nélküli mamik figyelemreméltóak, mert általában nagyon divatosan, mindent láttatva öltözködnek, nyilván ők az alfanők megöregedett változatai, és nem vették még észre, hogy konditerem ide vagy oda, szottyadt a seggük, és már nem ők a sztárok.A személyi edzős idősek, vagy egyedül, vagy párjukkal edzenek, rém komolyan véve a személyi edzőt.

3.kategória:kövérek, alaktalanok, anyukák: a kategória sajátja, hogy nincs megelégedve a testével, és legritkább esetben öltözködik divatosan, viszont gyakran látni a futógépen és az elliptikuson hatalmas izzadságfoltokkal a T ujjú pólóján.Az alaktalanok közt van egy nő, akin mindig megdöbbenek, állati jó kondija van, sokat jár edzeni, és mégsem látszik a testén semmi.Illetve baromi izmos a lába, de semmilyen testformálódás, vagy szépség nem akar belőle előtörni, pedig halálra nyúzza magát.

4.kategória: szingli lányok, nők: ennek a kategóriának két alkategóriája van, nevezetesen:a Csak-magával-törődős-pedométeres-Ipodos-gólorientált szingli, illetve az a szingli, aki leginkább lézeng a gépek közül és lesi a férfiakat, a Keselyű.A Keselyű a legritkább esetben ér célt így, ugyanis a pasik a konditeremben kizárólag magukkal és az izmaik fejlődésével vannak elfoglalva.A Keselyű általában ingyenes hetijeggyel jön, és amikor lejár a jegye, huss, el is tűnik, mert ráébred, hogy itt nem fog lecsapni senkire.A Cs-m-t-p-i-G szingli a legidegesítőbb típus.Konkrét programja van, állandóan állítgatja az óráját, az Ipodját, a gépet, lesi a pedométerjét, igyekszik a tükrös felületekhez közel dolgozni, nem a legdivatosabb, de divatos cuccot hord, és alapjáraton megdobnám egy nagy medicinlabdával.

5.kategória: a háziasszony: általában negyvenes, viszonylag szolíd külsejű, nagy terepjáróval jön, csoporttornán ügyetlen, mindig elkésik ha van még gyereke, fél órával előbb ott van, ha már kirepült a fészekalja.Bratyizik az oktatókkal, ismeri a közönség egy részét, napjának komoly szocializációs része a konditerem.Sokszor hasonszőrű barátnőjével jön, és kizárólag egymás mellett akarnak lenni csoporttornán.

6.kategória: elhanyagolt ötvenes férjek: ezek kizárólag a szellemet is megnyugtató órákra a jógára és a bodyflowra járnak.Valószínűleg öt kilós súlytól már összerogynának, csak azért kezdtek ide járni, hogy megfáradt, megkínzott, elhanyagolt lelküket mentesítsék a nejüktől.Nagyon komoly átéléssel ommoznak a jógán, nekidurálják magukat a nyújtó, erősítő gyakorlatoknak, és akkor egy kicsit a feleségüket is megértjük egy pillanatra:krákognak, harákolnak, szuszognak a jóemberek.Mininadrágban jönnek, fehér és szőrös lábuk van.

7.kategória: a tisztaságmániás: ez a kategória többet van a fertőtlenítős kendőt kiadó automata előtt, mint a gépeken.Géphasználat előtt is törölget, géphasználat után is törölget, majd kezet töröl.Ha csoporttornára jár saját matraca van.Ha le kell venni a zoknit vagy a cipőt (jóga pl) a többi embertől a legtávolabbra, egyenes vonalban helyezi el a dolgait.

 


2009. nov. 8. 21:59 - írta Phoebe


Az a tapasztalatom, hogy itt nagyon egyszerű dolgokkal érnek el nagyszerű eredményeket. Amerika kreatív, és ezt már a legkisebb generációnak is tovább akarja adni.

Ma elmentünk a Brookside Gardenba, ez egy közeli park, játszótérrel, tóval, ahol mindig van valami játékos környezettudatos program a gyerekeknek. Most éppen azt próbálhatták ki, hogy milyen jót lehet játszani a földön talált termésekkel. Építettek három kis házacskát is a gyerekeknek újrahasznosított anyagokból. Azon mulattam magamban, hogy az egyikben egy seprű volt, meg egy kosárban jó pár termés. Mindegyik gyerek lelkesen sepert.Ebből látszik, hogy a gyerek mindig azzal játszik, ami elérhető.Ez a termésekkel való építősdi a gyerekemnek is nagyon bejött. Nekem a házacska cserepekből összerakott harangja tetszett.

Nem vagyok egy hajdinát meg mángoldot főző, kukoricacsuhé-babát készítő altianyuka, de ezek a programok mindig megmelengetik a szívemet.

 


2009. nov. 8. 21:52 - írta Phoebe


Először is, már maga a név elgondolkodtatott, mert még soha nem hallottam angolul, ezért el is képedtem, hogy a Niagara az “nájágra”, hangsúly a második á-n.Valahogy olyan hülyén hangzik, nem?

A három napból igazából egy nap mesélnivalóm van, mert két nap nagyjából kocsiban üléssel telt.Aki a Niagarához készül, az jó ha tudja, hogy egy nap elég ahhoz, hogy kigyönyörködje magát a vízesésénél.

Csütörtök öreg este volt már, mikor elfoglaltuk a szállásunkat a Super8 nevű motelban, és azon frissiben befizettünk egy ilyen szervezett túrára, mert nem tudtuk, hogy így dupla annyiba kerül, mintha magunk mennénk.Este még gyorsan kiugrottunk a Nájágrához, amiből semmit nem láttunk, csak a csücskit, és ki is akadtunk, hogy akkor ennyi?Ráadásul mintha Indiába csöppentünk volna, a környék tele van indiaival, és rettenetesen lepattant.Minden drága és mocskos.

Reggel jött értünk a túrabusz, és egy csapat nyögdíjassal nekivágtunk a vízesés megszemlélésének

Ez úgy van, hogy van az amerikai (vízesés)oldal, az a kisebb, és van a kanadai oldal, az a patkó alakú, jóval nagyobb.A kettő közt sétahajózni lehet, de át is lehet menni egy hídon Kanadába, és elsétálni a kanadai vízeséshez.Vagy befizetni mindkét túrára.

Mi csak az amerikaira fizettünk be, ebbe beletartozott a “Cave of the Winds”, ami az egyik kisebb vízesés elé kivisz, és ott esőkabátban lehet sétálgatni pallókon a vízesés előtt és csuromvizesre ázni.Ha valaki igazán maradandóra akarja az élményt, vigye kétéves gyerekét is, aki annyira félt, hogy a pofámba csapó vízesés, csuromgatya mellett még egy igen csúszós tízkilós síró majmocskát is cipeltem végig az út alatt.

Ezután jött a hajótúra, egy másik, jobb minőségű esőkabátban (ott adják cipővel együtt).Ez a hajó elhalad az amerikai vízesés előtt és belemegy a kanadai patkóba, amiből a hatalmas pára miatt csak egy vakító vizes fehérséget látni, de azért izgi.Szegény síró majmocskám már csak nyöszörögni tudott, meg hajtogatta, hogy “bíz nem, hajó nem” és elaludt a kezemben, így valahogy még nehezebb lett és még jobban csúszott a síkos esőkabátja.

A hajótúra után elvitt a busz az Örvény nevet viselő részhez, ami igazából már csak egy kellemes séta volt, lent a mélyben a Niagara folyó.A kanadai oldalon csináltak lanovkát, és azzal szállították az embereket az örvény felett.A túrába még beletartozott egy kisebb vízesésnéző állomás, na meg negyed óra az ajándékboltban, illetve a környék éttermeinek részletes ismertetése( mert a tipikus amerikai evés és ajándék nélkül nem is érzi a túra értelmét), aztán visszavitt a szállásra.

Délután átsétáltunk Kanadába.Kb olyan, mint Komáromnál, van egy nagy híd, átsétálsz, és már ott is vagy.A Kanadai patkóvízeséshez egy szép parkos részen vezet az út, meg is jegyeztem, hogy tisztára olyan, mintha a Boráros tértől a Nehru parkban sétálnék a kettes villanyoshoz…:D Jól látni a szemben levő amerikai oldalt:

Mire a patkóvízeséshez elértünk, kezdett sötétedni.

Ilyen volt a Niagara-élményünk.Ma reggel még ellátogattunk az Aquariumba, főleg a gyerek kedvéért, aki különösen boldogan tapsikolt a fókabemutatón, ebéd a Hard Rock Caféban majd hosszú (10 órás) hazaút.

 


2009. nov. 8. 21:36 - írta Phoebe


Minden évben a Montgomery Fairground-on rendeznek egy mezőgazdasági vásárt, idén a 61-et.A Montgomery Fairground egy közeli városban Gaithersburgben van, tőlünk húsz perc autóval.Ez még mindig DC vonzáskörzete.Érdemes ellátogatni rá, nekünk nagy élmény volt

Volt giccses vurstli, mint amiket a filmeken szoktak mutogatni, tele mindenféle hátborzongató ketyerékkel, meg plüssállatnyerő lövöldékkel.Hangulatnak nem volt utolsó, de kihagytuk.

A gyereknek a legnagyobb élményt a mezőgazdasági része adta a vásárnak, a lovak, marhák, kecskék, nyulak, bárányok. Isteni hely gyerekes családoknak.  

Hülyeségekben sem volt hiány: a malacfuttató verseny mellett volt vécécsészedekoráló verseny is...

 


2009. nov. 8. 21:30 - írta Phoebe


Tegnap voltunk Baltimoreban a Geppi’s Entertainment Museumban.Az európaiak által  nem létezőnek, vagy piacinak nevezett amerikai pop kultúra múzeuma nagyon lenyűgöző volt.

Tulajdonképpen a késő 1800-as évektől napjainkig végigjárja az amerikai játékipar termékein keresztül leképezett amerikai kultúrát, és a történelmet is, hiszen a játékok mindig az adott kor lenyomatai.Úgy a hatvanas évektől kezdve már nekünk is voltak ismerőseink, amik úgy jó húsz, harminc év lemaradással érkeztek meg anno Magyarországra is.Aztán volt egy csomó dolog, mint Dick Tracy, vagy Betty Boop figurája, amiknek a neve ismerősen hangzottak, de azelőtt nem tudtam hova tenni őket.

Az is kiderült, nekem, mint nagy játék(baba)-rajongónak, hogy a legtöbb dolog prototípusa Németországból érkezett,(hogy ne csak Barbiet említsem, de a játékvonatok, perselyek is például, és még nagyon sok más dolog.)A legtöbb játék valamelyik képregényfigurának a megelevenedése volt, utána arra a figurára több játékvonalat terveztek (baba, kocka, kirakó, társas stb), és végül filmen is megjelent, mint például Peter Parker, aki már a hatvanas évektől jelen volt, mint képregényhős.

 


2009. nov. 8. 21:27 - írta Phoebe


 2009, május 21.

Nem nevezném magam koncertjárónak, a két nagy koncerttel, amit eddig megjártam, de hogy nem lettem fiatalabb, az biztos.

A DAR Constitution Hallba negyed óra gyaloglás után kitikkadva(lihegve) megérkezve, gondoltam egy Bacardi Mojito alkoholos üdítővel ontom a szomjam.Közben a fél nyolcas koncertkezdés már húsz perce ment, gondoltam gyorsan lehajtom a cuccot, nehogy az előzenekar helyett a Keane-ről késsünk.Szóval, beültünk a helyünkre, eltelt kb öt perc, és olyan szinten elkezdett fájni az epém, valamint kivert a víz és rosszul lettem, hogy nem volt mit tenni, bementünk a WC-be, és önkezemmel megszabadítottam magam a megivott cucctól.Utána hihetetlen jól voltam, és elképzeltem, hogy nem is olyan nehéz bulimiásnak lenni…

Na, ezek után azon törtem a fejem, hogy mit is tehetnék, hogy ne érezzem fülsüketítően hangosnak a zenét…Hiába biztattam magam, hogy majd hozzászokom, kb a feléig azon morfondíroztam, mikor fogok megsüketülni.Veszett rossz volt a hangosítás.A Keane csak fél tízkor jött, már azt hittük soha nem jönnek.Egyébként nagyon jó lett volna a koncert, úgy félhangerőn, meg a mellettünk ülő kétszázkilós feka rajongók nékül, akik minden dal után kötelezőnek éreztek egy kurjantást, közvetlen a fülünkbe…azt végképp nehezen viseltem, ahogy a közönség rajongott, fülsüketítően hangosan fejezték ki tetszésüket.A színpadi világításnak egyetlen igazi bravúrja volt, egy gyors számnál annyira villózott, hogy az egész együttest filmkockákban érzékelte a szem, a közönség állva tapsolt.Mindenesetre messze elmaradt a Coldplayétől, ahol szájtátva bámultam két órán keresztül a látványt is.

Ezek után éjfélre hazaérve azon lamentáltam magamban, hogy hatkor már kelhetek is.Másnap kb délig bírtam, utána úgy éreztem meghalok, ha nem alhatok minimum három órát…egyszóval be kellett látnom, nem vagyok már mai gyerek.És tényleg nem…

Aki bele akar hallgatni a koncertbe, az itt megteheti, ez a setlist.(A setlist, fontos szó, a koncertek számainak sorrendjét jelenti).

 


2009. nov. 8. 21:25 - írta Phoebe


Első meglepetés, ami ért, hogy itt Amerikában először mindenkinek BA-ja lehet, ami három de leginkább négy év.Ezután lehet csak jelentkezni az MA-ra, ami három év.Tehár a magyar öt év egyetemi szak helyett ezek minimum hat-hét évet tanulnak.A felvételi vizsgán mindig van matek…

Ami akármennyire is legyen egyszerűbb, mint amit a magyaroknak elviekben a középiskolában meg kellett tanulni, én valahol általános hetedikben lemaradtam ebből a tárgyból, így halvány lila gőzöm nincs arról, hogyan kell ilyen feladatokat megoldani.A SAT az az érettségi után felvételizők vizsgája, a GRE meg a már diplomások egyetemi felvételije, ergo, nem az van, mint nálunk, hogy van egy humán diplomám, akkor humán területen csak beadom papírjaim a másoddiplomára, és már mehetek is.

Ami furcsa, és ezeknek itt ez a mániája, hogy hülyébbnél hülyébb elegáns, és szakszavak jelentésének megértése is képviseli a felvételi részét.Részint egyetértek, mert sajnos sokan úgy végzik el a magyar egyetemeket, hogy az idegen csengésű szavak továbbra is idegenként csengenek nekik, részint pedig ezt inkább egy első féléves tárgynak tudnám elképzelni.A felvételi nem bemagolt anyagok visszaböfögése, hanem inkább elgondolkodtatós itt.

Na, a lényeg az, hogy a tanítványom tegnap tette le a GRE-t, mert neki BA-ja van és MA-ra most tud menni (rengeteg pénz), és olyan jól sikerült a vizsgája, hogy akár a Harvardra is mehetne vele, ha lenne 45 ezer dollárja amit ki tud csengetni most vagy évente, vagy félévente nem emlékszem.

Azért az okos emberek itt is okosak.

 


2009. nov. 8. 21:23 - írta Phoebe


Az emberek otthon két legemlegetettebb szava.

Dc-ben az emberek tesznek a swine flura, és úgy tetszik, a válságra is, mindenki a Mall-on nyomul és vásárol, szórja a lóvét, és fél méterre áll egymástól.

 


2009. nov. 8. 21:17 - írta Phoebe


Az egyik legkedvesebb esemény itt számomra az évente három-négy alkalommal errefele megrendezett, amúgy vándorvásár, a Sugarloaf.Nevét a Sugarloaf  hegységről kapta, amely Marylandben van.Aki szereti a magyar Művészetek vülgyét Kapolcson, az imádni fogja a Sugarloaf-ot.

Általában három napos.Ékszerkészítők, bőrösök, bútorfaragók, képárusok, festők, ruhakészítők,(a teljesség igény nélkül) és igényes craft-termékeket kereső közönség találkozása ez.

(A craft az angolban minden kézműves dolog összefoglaló neve)

Ez a kép a kedvenc harangkészítő-mesterem munkája, Ed Kiderának hívják, google-on meg lehet találni.

 


2009. nov. 8. 21:15 - írta Phoebe


Talán 12 éves lehettem, amikor az egyik ismerős gyereknek hoztak Amerikából Silly Puttyt.Egy kerek műanyag tojásban volt, első ránézésre egy bőrszínű gyurma volt.De ha összegyúrtuk, akkor pattogó labda lett, a végtelenségig lehetett nyújtani, gyönyörűen visszaadta a belenyomott minták negatívjét, újságra nyomva “lemásolta” a képet,nem beszélve a gyurmafunkciójáról.

Egy jó időre elfelejtettem a Silly Puttyt, anno csendes irígykedésem tárgyát.Tegnap azonban felbukkant e régi csoda a bolban, és mondván, hogy a lányomnak kell, gyorsan megvettem.Nagy volt a mulatság egész este,  imádta nyújtani, nyomkodni, nyomdázni vele.Biztos, hogy jön velünk a repülőn is, mert minimum fél órára leköti a gyereket, és kis helyen elfér, más gyurmákkal ellentétben nem ragad, nem morzsálódik, nem szárad ki, nem kell kezet mosni utána.És végre én is játszhatok vele.:D

 

No comments:

Post a Comment