Friday, February 12, 2010

A DC metró mélyrepülése

2010. febr. 12. 15:49 - írta Phoebe

A DC metróról egyszer már írtam, általánosságban egy keveset.
Arról azonban nem, hogy 2009 június 22-e óra gyakorlatilag életveszélyes rajta utazni. Ekkor történt egy ominózus baleset, pont azon a vonalon, a piroson, amin én szoktam utazni.A Fort Totten és Takoma állomások közt két metrókocsi egymásnak ütközött, mert a metró sínein elhelyezett jelzők nem jeleztek időben a vezetőnek, hogy van egy álló szerelvény a sínen, aki már későn látta meg az előtte álló szerelvényt, és mikor fékeni kezdett, kiderült, hogy a féke nem fog...Eredmény:az álló szerevény utolsó kocsiját felnyársalta a belefutó metró első kocsija, annak vezetője szörnyet halt, az utolsó kocsiban ülők közül kilencen haltak meg, és 74-en megsérültek.Az eset óta elrendelték a kézi vezetést, azaz sohasem teszik automatára a vezetők a rendszert, és kivizsgálták a síneket, amiken több helyen rossz volt az észlelő...én pedig többet nem merek utolsó és első kocsiba szállni.


Augusztus 9-én három sínen munkálkodót nyársalt fel egy metrószerelvény a narancs vonalon(ez a másik vonalam, amin utazom..)
Szeptember 10-én a kék vonalon egy metróalkalmazott lelte a halálát, szintén a sínen munkálkodott, még élve mentették ki, majd négy nap múlva meghalt a kórházban.
Kis idő múlva, novemberben hasonló eset történt, mint a nyári, szerencsére ekkor embereket nem szállított egyik metrószerelvény sem, a narancssárga vonalon...
2010. január 26-án két dolgozót ütött el egy szerelvény, éppen a síneken szerelték fel az új jelzőket a piros vonalon, amikor a kocsi jött és elcsapta őket..
Az esetek sűrúségéből adódóan menesztették a főmenedszerrt, és nem merték emelni januárral a díjakat. A DC-metrónak rettenetesen rossz híre van jelenleg.A sok eset miatt, kivizsgálások történtek, kiderült, hgy a metrókocsik nagyon rossz állapotban vannak, ezt úgy orvosolták, hogy a régi kocsikat középre tették, a jobbakat előre és hárta, hogyha ütközés van, akkor a régiek ne papírként nyomódjanak össze.A sínek jelzőit a nevezetes nyári baelset után kezdték kivizsgálni, és nagyon sok nem működött..behoztak új szabályokat, mint a kézi vezetés, és a kötelező megállás az állomások előtt.
Egy szó mint száz, a DC metró száz sebből vérzik, de mindenki használja, mert nincs jobb, nincs más, a felszíni közlekedés nem kiépített, és a távolságok érzékeltetésére mindig azt mondom, itt egy megálló olyan hosszú, mint otthon három.

No comments:

Post a Comment