Friday, April 9, 2010

HOV2, HOV3 , slugging

Ma egy beszélgetés után jöttem rá, hogy Magyarorságon nem is ment volna végbe ez a párbeszéd, ugyanis a HOV-ról volt szó.
A HOV, az egy sáv az autópályákon, annyit jelent, hogy Highly Occupied Vehicle, azaz sok embert szállító jármű, ha kettes van mögötte, ez két embert jelent, ha hármas, akkor minimum három embernek kell ülnie az autóban, hogy erre a sávra mehessen az autó.Ebből is látszik, hogy mindenki saját kocsival jár, mert általában egy ember ül egy kocsiban.Aki többeket szállít, az igénybe veheti ezt az általában gyorsabban haladó sávot.

DC-ben és Virginiában a közlekedés túlterheltsége miatt elterjett a slugging, azaz vannak bizonyos slug line-k mint akár buszmegállók, ahova azok állnak, akik valahova el szeretnének jutni DC-n belül, és akinek szüksége van még egy utasra, hogy használhassa a HOV sávot, az felveszi az utast.Így jönnek autóval a diákjaim is, az ő kocsijukban évek óta ugyanaz az ember utazik velük.Az utas(slug) ingyen jár, míg a vezető használhatja a HOV-ot az utasa miatt.
A slugging eleinte a Pentagonból indult, ma már DC-ben, Virginiában egyaránt vannak helyek, ahol slugokat fel lehet venni.A sluggingnak még iratlan szabályai is vannak:
Aki a sorban előbb áll, azt kell felvenni, de ha barátot lát a sofőr, azt felveheti.
Nő nem maradhat egyedül, azaz ha egy férfi egy nő áll a slug lineban, akkor mindegy ki ért először oda, a nőt veszik fel.
A slug nem beszélhet, csak bemondja a helyet, ahova utazni akar.Ha a sofőr kezdeményez beszélgetést, az rendben van, de nem zavarhatja az utazók nyugalmát a slug ha azok nem kívánnak társalogni.
A mobilját sem használhatja.Ajándékot, pénzt nem adhat a sofőrnek.Nem ehet, nem kérheti, hogy a sofőr iatta változtasson a légkondin, fűtésen, vagy rádióadón.
Bizonyos helyeken van a kiszállás, nem ahol a slug ki akar szállni.(A busz vagy metró sem visz házhoz).Ha a sofőr nem kíván elmenni addig a helyig, azt tudatnia kell a sluggal.
A slugnak joga van visszautasitani a fuvart, ha nem tetszik neki a sofőr.Sem a sofőr sem a slug nem fésülködhet, sminkelhet higiéniai okokból az együtt utazáskor.

No comments:

Post a Comment