Tuesday, August 24, 2010

Virginia Beach

 

2010. aug. 24. 15:45 - írta Phoebe
Idén a nyaralás még kurtábbra sikerült, mint szokott, a Virginia Beach-re mentünk le, tőlünk kocsival úgy négy és fél óra.Péntek hajnalban indultunk, vasárnap délután már visszafele jöttünk.
A Virginia Beach egy külön város Virginiában egy hosszú, ingyenes beachszakasszal, a 40-dik utcától a tizenvalahányadikig(17 talán?), hosszan hotelek sora és szép kiépített strand várja a pihenőket. Nevezetes a 31th Street-nél található Neptun-park, 2005-ben készült a gigantikus szobor a tengeristenről amiről elnevezték azt a partszakaszt.
neptun
 nep
bweach
Pénteken és szombaton kegyes volt hozzánk az idő, vasárnapra azonban szakadó eső fogadott reggel, ami úgy dél fele elállt, és elképesztő fojtó pára maradt utána. Ekkor döntöttünk úgy, hogy mivel minden vizes, biciklizünk egyet a partszakaszon, külön ki van építve limbóhintóknak egy kis út. A bicikliket két-három utcánként egy boltban minimum ki lehet bérelni, és kb két óra alatt lassan és megállva bejártuk a VA Beachet. Mindenkinek ajánlom, aki arra jár, és az idő nem annyira jó, hogy strandoljon, megéri.
 b
Itt éppen harmadszorra esett le a táskám.:d
A bicikli mögött a norvég testvér szobra áll, aki szerencsét kíván minden tengerészgyalogosnak. A szobor mögött egy kisebb szoborkiállítás keretén belül megismerkedhetünk a tengerészgyalogság történetével.
sz
Nekem azonban mégis a nagy labdák tetszettek legjobban a köztéri szobrokból a parton....
l
Esténként több helyen élő zene van, mobilakvárium, óriáskivetítős mozi.Gyerekeket játszóterek várják. Majdnem minden utcában van ingyenes WC. Aki akar, az elmélyedhet a partmenti ajándékboltok teljesen megegyező választékában, és ne hagyjuk kis a Salt Water Taffy-t sem.

Ennek a ragadós cukorkának a története nagyon bájos. A legenda szerint David Bradley cukorkaárus boltját elöntötte a tengervíz 1883-ban, és az összes cukorka megmártózott az Atlanti Óceán vizében. Amikor egy kislány bejött a boltba, hogy cukorkát vegyen, a férfi keserű humorral megjegyezte, hogy csak sós vizes cukorkát tud adni, innen a név- Salt Water Taffy-, akislány komolyan vette, amit hallott, és megjegyezte, hogy nagyon ízlik neki az édesség. Valójában a Salt Water Taffyban nincs tengervíz, csak só, és az édesség nem más, mint ízesített, színesített kukoricaszirup és porcukor keveréke, ami egy nyúlós masszát alkot. A massza széthúzása, -taffy pulling- egy híres szombat esti szórakozás volt az óceán parton, később a publikumnak is szerveztek efféle mulatságot, ugyanis a taffy hat láb hosszúra is ki tud nyúlni. Nyújtani azért kell, hogy levegő kerüljön bele, ezzel biztosítva puhaságát, a kinyújtott taffyt visszahajtogatják majd kézzel hosszú hurkákat gyúrnak belőle, végül feldarabolják és csomagolják.
amish
A strand hétvégén zsúfoltságig megtelik, ezen a képen pedig nem a két fekvő lányon van a hangsúly, hanem a csíkos esernyő alatt pihenő amish családon. A házas férfinek hosszú a szakálla, a nőkön a jellegzetes fehér sityka, vagy a fekete kendő, hajuk mindig kontyban. Fürdőruhát nem viselnek, csak a feketekendős lányon látható póló short kombinációt, és az előtte álló lányon pedig látható a hétköznapi viseletük, az egyszerű hosszú ruha. A blogolvasók kedvéért lefotóztam őket.
strandveg
A strand két végére azért is érdemes elbiciklizni, mert a tizenutcák felőli szakaszon nagyon szép a kilátás a plebs ingyenes beach-éről a privát partszakaszokra, és yachtkikötőkre.
y
El tudnék itt tölteni három hetet is.

No comments:

Post a Comment