Wednesday, November 3, 2010

Könyváramlás

2010. nov. 3. 20:22 - írta Phoebe
Mindig meglep az amerikai könyvtárak frissessége, már ami az új könyveket illeti.Itt akár mondhatná a nyájas magyarországi olvasó, hogy na igen, mert van pénzük.
Ez nem lenne teljesen igaz. Nincs pénzük, illetve ugyanúgy közpénzekből tengődnek működnek, mint magyar társaik. Mégis, honnan ez a jól felszereltség?
Hát onnan, hogy eladnak. Ahogy a magyar könyvtárakban is van selejtezés, és utána fogalmam sincs, mi lesz a selejtezett könyvekkel, az amerikaiakban is, méghozzá sűrűn. A kiselejtezett könyveket pedig egy-két dollárért meg lehet venni. Mindig van egy állandó polc az ilyen könyveknek, (ilyet elvétve láttam a hazai könyvtárban is), de időnként hatalmas booksale-eket tartanak. Ekkor berendezik azt a termüket, ami nem létezik a magyar könyvtárban, ez a terem általában nagy, és gyerekprogramokat tartanak itt, esetleg értekezletet, könyv nincs benne, csak akkor, ha könyv-vásár van. Levisznek jó pár mozgatható állványt, és téma szerint csoportosítják a könyveket. Általában hétvégére teszik a vásár idejét, és özönlik a nép. A bevétel nem a könyvtáré lesz, hanem a könyvtárhálózaté, így biztosítva azt, hogyha egy könyvtárban nem ment annyira jól a vásár, de egy másikban igen, akkor is egyenlően oszoljon el a bevétel. Egy új könyv ára átlagban 20 dollár, ezért a pénzért vagy 15 használtat lehet ilyenkor venni, képes albumtól a regényekig, bármit.
A másik nagy könyvhöz jutási lehetősége a könyvtáraknak az, hogy az emberek adományoznak. Ez van otthon is, bár elvétve van olyan, aki nem inkább az antikváriumban próbálja pénzzé tenni megunt könyvét. Itt viszont szinte minden nap több szatyornyi bevétele van a könyvtárnak így. Nagyon sok az új könyv, amit az emberek gyorsan megvesznek, kiolvasnak, aztán egyszerűen odaadják a könyvtárnak. Az adományozás amúgy is nagyon erősen benne gyökeredzik az amerikaiakban. Képesek feltenni egy hirdetést a netre, hogy találtak két jó széket, valaki vigye el tőlük, vagy vettek egy hajsampont, ami nem jó nekik, valaki vigye el, ha kell neki.
Ha Amerikában nagyon olcsón akarunk könyvhöz jutni, akkor még a thrift store-ban (turkáló) is érdemes szétnézni, oda is adományként kerülnek a könyvek, sokszor nagyon értékes darabokat, enciklopédia-sorozatokat is ki lehet fogni. Vagy elég egy új bestsellerre mondjuk két hetet várni megjelenés után, fix, hogy a thrift store-ban lesz.
Nem ritka, hogy az emberek a munkahelyükre is beviszik a családjuk kinőtt könyveit.Leteszik a társalgóba egy dobozba, és mindig van, aki elvigye.
Nagyon ritkán kuka mellett is látni könyvet. Ezen eleinte annyira meg voltunk botránkozva, hogy az ilyen könyveket felszedtük, őrizgettük egy ideig. Aztán jöttünk rá, hogy azért a kuka mellé, és nem bele kerültek a könyvek, mert az itt is érték, és az illetőnek az volt a szándéka, hogy valaki vigye el, ne a kukásautó martaléka legyen.

No comments:

Post a Comment