Wednesday, November 10, 2010

Olvasói kérdés: mióta hagyomány az önkénteskedés?

2010. nov. 10. 3:16 - írta Phoebe
Száva tette fel kommentben a következő érdekes kérdést az önkénteskedéssel vagy angol nevén volunteerkodással kapcsolatosan:
"Amerikában mekkora hagyományai vannak ennek? Mióta jellemző? Tudsz esetleg erről valamit?"
Amerikában már az első telepesek megjelenésére visszavezethető az önkénteskedés kezdete. A nehéz körülmények megerősítették az embereket abban, hogy csak együtt, egymás segítésével tudnak előbbre jutni.
Az önkénteskedés története  eléggé jól dokumentált, 1796-ban Benjamin Franklin (milliónyi más úttörő tevékenysége mellett) megalapította az első önkéntes tűzoltó alakulatot. Ez a hagyomány kis városokban még mindig tartja magát, és gyakran életmentő az önkéntes tűzoltók tevékenysége.
A vallásos alapon való önkéntes munka az 1830-as években kezdett szerveződni, és ma is jellemző, hogy a különböző vallások templomai rengeteg ingyenes programot és segítséget nyújtanak a tagoknak és a nem-tagoknak is!
A non-profit YMCA az 1800-as évek közepén alakult, az amerikai Vöröskereszt pedig 1881-től segíti az embereket önkéntes alapon.
A huszadik század hozta az igazi áttörést, amikor már nem csak vallásos, vagy egyéni módon adtak az emberek a közösségnek segítséget, hanem önkéntes szerveztek sora kezdett felvirágozni, például 1910-ben a Rotary Club, kicsit később a Club Lions és a Kiwanis alakult meg. A nagy gazdasági világválság alatt indult be a ma is népszerű ételadományok hagyománya.
A harmincas években Roosevelt elnöksége alatt kezdődött a környezetvédelmi kérdések komolyabban vétele, és önkéntes alapon való segítése.
A második világháborúban szintén rengeteg önkéntes segítette a katonaságot és a civileket is (gondoljunk a filmekből is ismert nővérkedésre nők esetében).
Ma jelenleg 109 millió amerikai felnőtt volunteerkedik évente, ez a felnőtt lakosság több mint fele, 56%! egy héten átlagosan 3.5 órát adnak az idejükből önkéntes célokra, ami húsz milliárd órát jelent összesen, dollárban pedig a gazdaságnak 225 milliárd többletet. A felnőttek mellett a tinik is gyakorta önkénteskednek,  az ő arányuk 59%, mely órában 2.4 millárdot jelent, dollárban pedig 7.7 milliárd segítséget.
Miért jó önkénteskedni?
Az önkénteskedés jó érzést ad annak, aki csinálja, hiszen jó célra áldoz az idejéből.Tanulhat új dolgokat, megismerhet új embereket, és a kapcsolatait is építheti, amelyek talán később a karrierépítésében is hasznára válhatnak. Bárki volunteerkedhet, nemzetiségre való tekintet nélkül. A volunteerkodás a munkavállalóknál is jó ajánlólevél.
Saját élményemről ebben a posztban olvashattok.

No comments:

Post a Comment