Saturday, November 14, 2009



2009. nov. 14. 13:18 - írta Phoebe

2 komment
Kategóriák:
2009-ben történt
Címkék:
DC, vásárlás

Ez most egy ilyen női poszt lesz, mert általában otthon is a nők szeretnek turkálóba járni.Bár itt a férfiak is, mindjárt kiderül miért.

Egy kis előzény:úgy tíz évesen turkáltam ki az első saját (kék csíkos fehér fodros) blúzomat egy kora csepeli bálás butikból.Anyám hihetetlen érzékkel tudta megtalálni a gyér kínálatból az igényesebb darabokat, amikor a rendszerváltás után ez elindult.Vitt minket a nővéremmel, aki hamar elunta az ácsorgást, és nem szerette a nagy járókákban összedobott mindenféle ruhát túrni, hogy találjon egy normálisabbat.Ő ma is inkább boltban vásárol.Engem viszont elkapott a túrás öröme, és ez olyan, hogy egyszer elkapja az embert, utána már nem szabadul.A különbség otthon annyi, hogy amikor megnyitottak az olcsó kínai üzletek, a turkáló helyett inkább a hasonló árú új dolgokat választottam, mert a magyar turkáló minőségben messze elmarad itteni társaitól.

Itt ugyanis minden van.Ezért járnak a férfiak is, mert a hagyományos férfi/női/gyerek ruha, cipő, kiegészítők mellett vannak még Tv-k, műszaki cikkek, ilyen-olyan kábelek, bútorok, és rengeteg csetresz:gyertyatartók, kis tárolódobozok, szobrocskák, képek, képkeretek, szezonális díszek; irodaszerek, DVD-k, könyvek, CD-k, ékszerek, lakástextil, gyerekjátékok, edények.Gyakorlatilag minden, és még annál is több.Az áruk többsége egész jó minőségű és márkás.

Az összes ruhám, a gyerek összes ruhája és játéka, a lakásdíszek egytől-egyig onnan vannak.Ez az onnan ez a Unique nevű hálózat, amelyik több boltot működtet, és legnagyobb szerencsémre egészen közel van hozzánk.Nem minden thrift store ilyen gazdag választékban, egy másik ismert a Goodwill, de azt valahogy nem szerettem meg.

Milyen?Nos, első ránézésre nem a legszebb, a bolt maga nincs dekorálva, az üzlethelység nem a design-ról híres, a legolcsóbb polcok, legcsúnyább PVC, és nagy tömeg fogad.De nem szabad kifordulni az üzletből, mert ahogy elkezdünk nézelődni, rájövünk, hogy isteni a hely!

Mennyire olcsó?Ez nagyban függ a terméktől.Ma 69 centért vettem egy kis mikulás díszt, szintén ennyiért képkeretet.Bőrkabátot lehet 10 dollártól 20 dollárig kapni, az jelzem, a maximum és szarvasbőr, meg márkás.Cipőt lehet 3 dollártól 15 dollárig kapni, de akkor az már Rotschild.Gyerekjáték 69 centtől mondjuk 4-5 dollárig terjed, de az már kismotor, vagy nagyobb játék.Táska 1 dollártól 5 dollárig minden szín típus, méret stb.Estélyi ruha, menyasszonyi ruha 6 dollártól 20-ig, de akkor az már új, árcédulával.Edény 69 centtől max öt dollárig, attól függ mi.Könyvek centes, pár dolláros tétel.A lakástextil viszonylag drága(na, mihez képest), de még így is a bolti ár töredéke.Műszaki cikkel soha nem próbálkoztam.Babakocsi 6-10 dollár, etetőszék ugyanennyi.Csecsebecse, lakásdekor 69 centtől 5 dollárig, választéktól függ.

Kik járnak ide?Szoktunk poénkodni az egyik magyar, szintén turkálásimádó ismerősömmel:a hispánok, a fekák és a magyarok.Ez nem teljesen igaz, bár a szegényebb népréteg, és általában ez a hatalmas mennyiségű hispán, és a feketék valóban ide jár, mert mindent megkap, amit csak akar, fillérekért.De sok amerikai is jön, főleg a csetreszes részre, ugyanis ők meg élnek-halnak az "antikért", és az eszesebbje rég rájött, hogy az ilyen turkálókban sokszor ugyanazt kapják, mint az antik boltban, csak éppen nem egy vagyonért.Aki szereti a régi bakelit lemezeket vagy könyveket, az is gyakran benéz.

Én egyszerűen azért járok, mert szeretem a turkálás feelingjét, mert a gyereknek olyan kabátja van onnan, hogy mindenhol megkérdik honnan van, olyan szép, mert mindent percek alatt kinő, ruhát, játékot, és újból negyed annyit sem tudnék megvásárolni. Mert mióta itt vagyunk az én méreteim is megnőttek 6-ról 12-re, aztán vissza 8-ra, mert nem engedhetnék meg magamnak újat, itt viszont nem tétel akár kéthetente is egy új kis dolog.Mert mindig lehet valami kincset találni.Mert ha eltörik, tönkre megy, nem sajnálom kidobni.És végezetül azért, mert az itteni igazán jó dolgokat nem engedhetem meg magamnak, a tömegáruk, mint Target, Sears, Walmart sokkal rosszabb minőségűek, és kevésbé tartósak, mint a gazdag réteg által párszor használt, majd levetett gönc.Én pedig nem vagyok finnyás, viszont szeretek öltözködni.

És azért is, mert a két és fél éves lányom kisbaba korától jön velem, és ma már ő mondja, hogy menjünk a Unique-ba.Imád turkálni.

 


2009. nov. 14. 8:53 - írta Phoebe


Kimaradt egy régi bejegyzésem a másik blogból, mert más kategória alatt tároltam, mint a többit.A távolságtartás kapcsán jutott eszembe.Mert ez egy összetett kérdés.

A poszt címe az volt:

"Találkozás Amelievel

Hát hol találkozzon az ember a csodálatos életű Amelievel, ha nem a metrón?

Felszállok dél körül a külvárosba induló piros vonalra, és ott ül.Egy nagy horgolt takaró van az ölében, az utolsó simításokat végzi rajta, és közben élénk beszélgetést folytat egy kövéres fiúval, akinek kocsányon lógnak a szemei, arról, hogy ő nyári iskolát szeretne nyitni, hogy ne kallódjanak el a gyerekek nyáron, amíg a szülők hajtják a kenyérrevalót.Amelie félvér, abból a nagyon szép fajtából, és ámultan hallgatom nagyratörő tervét, amit a metrón megismert Kocsányszeművel taglal.

Igen, kérem, ez nem Magyarország, itt az emberek fél pillanat alatt elkezdik megváltani a világot, miután találkoztak.Annyira lelkes, és annyira naív, hogy közben egy fekete, erősen homoszexuális külsejű férfi is bekapcsolódik a beszélgetésbe, csakhamar a kocsányszemű félrevonul, ugyanis most a designer képességek kerülnek előtérbe, miután megtudjuk, hogy a fekete pasi negyvennégy éves, és AIDS-es, arról kezdenek beszélni Amelievel, hogy mindketten szeretik a handmade holmikat.

Amelie sugárzik.Nem válogat, mindenkivel elbeszélget, mindenkire mosolyog, mindenkihez van egy jó szava.AIDS-es a következő megállónál balra el, Kocsányszemű visszaédesedik, és elkezd arról beszélni, hogy ő utálja a metrót, csak azt szereti, hogy szép lányok ülnek rajta.Amelie finoman tereli a beszélgetést a kevés megállójú távolsági buszokra, meg sem hallván amit meg kell.

Majd leszáll.

Eltűnt, talán örökre a kötött takarójával, az elbűvölő naívságával, és kedvességével.

Kocsányszemű pár megálló után beérné velem is, de mihely megemlítem, hogy egyéves lesz a lányom nemsokára, leereszt.Adok neki egy tanácsot:legközelebb ne hezitáljon, kérje el a szép lány telefonszámát.Már csak két megálló van hátra, mikor Kocsányszeműből elindítom a lavinát ezzel a mondatommal, és elpanaszolja szerelmi élete sikertelenségét, és hogy milyen jól esik neki, hogy biztatom.Lazán bátorítom még egy mondattal, hogy majd legközelebb ügyesebb lesz, és leszállok.Hm, lehet, hogy én vagyok Amelie?"

Utószó: ebből a régi írásomból is kiderül, hogy az amerikaiak nagyon is közvetlenek, kedvesek, mosolygósak, de nehezen barátkoznak abban az értelemben, hogy igazi, mély barátságokat nem kötnek sűrűn.Ugyanakkor nincs jobb egy olyan világban élni, ahol ha kimegyek az utcára  nem köpködő, ellenséges, fanyar arcok vesznek körül, ahol nem kell tartanom attól, hogyha valaki lábára lépek a tömegben, akkor elküld melegebb éghajlatra.Ahol senki nem fél tőlem, ha megkérdek valamit az utcán, hanem kedvesen elcseveg velem.És ha elbúcsúzunk, mosollyal indulunk tovább, mert jó érzés volt találkozni.Ez az első, amiért megszerettem az ittenieket.

 

 


2009. nov. 13. 16:44 - írta Phoebe

44 komment
Kategóriák:
2009-ben történt
Címkék:
mentalitás

Nagyon megörültem, amikor tegnap a freeblog címlapján díszelgett ez az éppen csak elindult kezdeményezésem.Meglepődtem, hogy mennyien ellátogattatok erre a blogra, és hogy nyitottak vagytok, mert otthon valahogy mindig a negativitást éreztem, amikor Amerika szóba került.Többen említettétek, hogy milyen jó lenne itt élni, és hogy kipróbálnátok.

Ezért arra gondoltam, hogy a mai poszt a többitől eltérően nem ismertető jellegű lesz, hanem egy kicsit személyesebb, arról fogok mesélni, hogy milyen volt megszokni Amerikát, ami persze az én élményem, de néhány kinti magyar véleményét is ismerem erről.

Nos, amikor kijöttem, friss házasként, kalandvággyal tele, akkor azért mégsem rögtön éreztem magam otthon.Mondhatni kínkeserves volt az első kb fél év.Nagyon-nagyon hiányoztak az otthoniak, főleg anyukám, aki 11 éves koromtól egyedül nevelt, így nagyon összeszoktunk.Hiányoztak a baráti beszélgetések.Már az első héten szembetaláltam magam a távolság kérdésével, azaz, hogy autó nélkül gyakorlatilag eltemethetem magam a lakótelepen, ahol lakunk.Egyedül a helyi könyvtár volt közel, így szinte másnap jelentkeztem volunteernek(a volunteer címke alatt olvashattok erről bővebben).Kedvesek voltak velem, csináltam a munkám, mosolyogtam, How are you-ztam, de a how are you-n felül senkit nem igazán érdekelt, hogy mi történik velem.Itt nem divat ismerni a közvetlen szomszédot sem, amit akkoriban még sajnáltam, ma személyes szabadságomnak tekintem.Mivel azonban egyik nap sikerült a furfangos ajtón kizárni magam, így barátkoztam össze egy indiai lánnyal, az első szomszédunkkkal.Így aztán hónapokig egy csepp Indiában éltem, és bár nagyon megszerettem az én indiai barátnőmet, mégiscsak világok választottak el a gondolkodásmódjától.A férjem korán indult, későn jött, egész nap egyedül az internettel üldögéltem, vagy a könyvtárba vagy az indiai lányhoz mentem át.Egyedül voltam.

Azt kell mondjam ez az állapot addig tart, amíg az ember nem talál magának egy normális munkát.Illetve nem tanul meg vezetni, és persze előtte autóra is szert kell tenni.De jelzem, még autó és munka mellett is, meg néhány magyar ismerőst beszerezve sem az igazi a dolog.Mert itt nem választod a barátokat, mint otthon, itt adott egy kis közösség, és ott vagy van olyan, aki majd barát lesz, vagy maradnak a felületes beszélgetések, rászorultsági barátságok.A magyarok közt ez a jellemző.Meglepő módon nagy az összetartás a kis közösségeken belül, de ez nem jelent igazi barátságot.Ezt onnan lehet tudni, hogyha valaki hazamegy, megszűnik vele a kapcsolat.

Ha valaki hazamegy...na ezt a legnehezebb megszokni.Először az ember zokog, ha úgy érzi barátot veszített, aztán már csak pityereg, végül akkora páncélt növeszt, mert kénytelen, hogy legfeljebb egy könnycseppet ejt, és tovább lép.Nagy sokk volt, amikor ez az indiai barátnőm hazament.Utána ismertem meg ez egyetlen választott barátomat itt, egy brazil lányt.Ő tényleg igazi barátnő volt, közös gondokkal, problémákkal, néha annyira közel éreztem magamhoz, hogy magyarul kezdtem beszélni hozzá.Amikor ő is hazament(összesen vagy a tizedik itteni ismerős lehetett, aki hazament), és tudtam, hogy többet nem látom, akkor megfogadtam, hogy többet nem barátkozom.

Közben persze eltelt egy pár év.Sokan azt mondják, az első év a legnehezebb, utána már nincs honvágy.Én a harmadik évben éreztem először, hogy jól vagyok itt.Sokan azt mondják, az első évben még megváltás hazalátogatni, és percek alatt visszarázódik az ember, aztán minden hazalátogatás egyfajta csalódás.Én szívesen mentem mindig haza, és mindig gyorsan otthon éreztem magam, de ahogy az évek teltek, már nem vártam annyira, hogy mehessek.A régi barátok örülnek persze, de csupán egy epizód vagy rohanó napjaikban, minden bizonnyal egy érdekes.Rengeteg kapcsolat számolódok fel az évek során.Egyszerűen nem lehet mindenkivel levelezni, kapcsolatot tartani, és ez oda-vissza működik.Néhány év múlva a család hazavár, és néhány igaz barát.Kisebb a kötódés, jóval kisebb.Meg elkezdesz vigyázni, hogy hoy beszélsz, mit mondasz, mert nem akarsz you know-nak látszani, pedig néha könnyebben ráállna a szádra, nem akarsz "amerikázni" pedig neked csak innen vannak élményeid, egy szóval mégsem illesz már be száz százalékig a magyar miliőbe.Néha nem is akarsz.És jó volt otthon lenni, de még jobb a visszafele repülőgépen ülni, és nem hallgatni a nyavalygást.Mert az rettenetesen kezd szembetűnő lenni otthon.A rosszkedv, a pesszimizmus, az irígység, és a nyavalygás.

Az amerikai izolált világban a mindennapi érintkezésben az emberek kedvesek, mosolyognak, majd bebújnak a könyvükbe, újságjuk mögé.Itt a legfontosabb a család.A munkahelyen sincs nagy bratyizás, pedig az én munkahelyem nemzetközi, de itt sem jellemzőek a nagy közös bandázások.Mindenki kedves, fúrást soha nem tapasztaltam, mindig megkérdik hogy vagy, és ha egy mondatban összefoglalod, akkor jó, de többre nincs idő, és nem is akarják tudni.Itt a magánélet szentség.emberek évekig dolgoznak úgy együtt, hogy azt sem tudják egymásról, hogy családos-e a másik, vagy van-e gyereke és a többi.Talán ridegnek tűnhet ez.Egyfelől, ezt a fajta magányt meg kell szokni.Másfelől, ha ezt sikerül elérni, nagyon szabaddá válik az ember.Nem kapja a bénító negatív hullámokat sehonnan, nem politizált a légkör és a hiányzó baráti dumálásokat, beüléseket lecseréli tevékenységekre, tanfolyamokra, konditeremre, stb.

Aztán egyszer csak eljön a pillanat, amikor elönt az érzés, hogy jó itt.És jön az érzés, hogy nem akarok hazamenni.Úgy már nem, csak látogatóba.És akkor persze megdöbben az ember lánya, hogy micsoda hűtlen macska az ember, aztán rájön, hogy valószínűleg ez a dolgok rendje.Amerikában kinyílik a világ.Annyifajta náció van, annyi kultúra, annyira más minden, könnyen lehet beszívni a jót, és elkerülni a rosszat.Talán ez a legjobb Amerikában.

Annyit még hozzátennék, hogy a beilleszkedést mindenképpen segíti, ha otthon nem luxuskörülmények közt él valaki(az emberek legnagyobb része jobban él itt, mint otthon élt, de van olyan ismerősöm, aki szuper körülmények közül jött és azt sírja vissza), az, ha már nagyon jó az angolunk, és ha olyan munkát találtunk, amit szívesen csinálunk.A legjobb dolog, amit Amerikától kaphat az ember, az az, hogy megtanul értékelni dolgokat, megtanul átértékelni dolgokat, megtanul harcolni önmagáért, megtanul dícsérni, megtanul lelkesedni, megtanul elfogadni és nagyon önálló lenni. És a végén büszke lesz, hogy a gyereke amerikai állampolgár, ha már ő nem lehet az. És ha meglát egy amerikai zászlót lengedezni, ami itt mindennapi jelenség, akkor egyszerűen örül, hogy itt lehet. 

 


2009. nov. 12. 15:51 - írta Phoebe


Az egészségügyhöz tartozik, -csak már nem akartam maratoni posztot írni-, a gyógyszerek és a gyógyszertár kérdése.

Itt ez nagyon érdekes kérdés.Ugyanis nem az egyes gyógyszercégek által kihozott "márkás" gyógyszereket kapják az emberek, hanem a jóval olcsóbb generic-et.Mi a generic?Amikor lejár egy gyógyszer védjoga, ez gyógyszerenként változó, öt, tíz év, vagy még több, akkor az a gyógyszergyár, amelyiké a gyógyszer volt, leközli a gyógyszer összetevőit, és más cégek is elkezdhetik gyártani.Így például van a mindenki által ismert Prozac antidepresszáns, mert ez a márkaneve, de ezt ma már nagyon kevesen veszik meg, mert sokkal olcsóbb, ha a genericet a Flouxetine Maletate-ot veszik, azaz márkanév nélkül csak a vegyületet, amiből a gyógyszer készül.Ezzel rengeteget spórolnak az emberek, és nem értem Európában miért nincs még így.A generic az eredeti ár kb tizede.

A gyógyszertáros, hacsak az ember nem kéri a bandname-t(márkanevet), automatikusan a genericet adja.Így nem látunk egyéni kiszerelésű gyógyszeres dobozt, hanem a generic gyógyszerből kiszámol a gyógyszerész-technikus annyit, amennyit az orvos felírt, az adott gyógyszertár-hálózat saját dobozába teszi, ad hozzá egy leírást amely szintén általános, az adott gyógyszertár-hálózaté, és már viheti is a beteg haza.Miért jó ez?Mert takarékos.Ha három szem antibiotikumra van szükségem, nem kell egy egész levéllel vennem, hogy utána a többit kihajítsam.Nem kell megvennem mindegy egyes alkalommal a márkanevet, ugyanazt megkapom olcsóbban.Hogy mennyiért, az már a biztosítástól függ.Én pl bármit veszek, egy havi adag 5 dollár, mert az én biztosítóm a többit állja.

Az is nagyon kényelmes, hogyha az embernek állandó gyógyszert kell szednie, akkor nem kell havonta elcaplatni a doktorhoz, hanem van az ígynevezett refill (újratöltés, de itt inkább a gyógyszer havonkénti újra kiadása), amit az orvos előre előír, az rajta van a dobozon, és akkor elég az üres gyógyszeres dobozzal visszamenni, és mutatni, hogy kérünk még.A gyógyszertár kompjúteres rendszerében aztán benne van, mikor jön el az idő az orvos újra látogatásához, általában három havonta, de van, hogy elég a dokinak telefonon szólni, ő meg odaszól a gyógyszertárba.

A gyógyszertár intézményét sem úgy kell elképzelni, mint otthon.Én mindig sajnáltam otthon a gyógyszerészeket, hogy öt-hat év kemény tanulás után eladóvá silányultak.Itt mindenhol egy képzett gyógyszerész van, a többi, aki magát a receptbevételt-kiadást rendezi, gyógyszerész-technikus, nem képzett ember.Gyógyszertár önmagában nem létezik úgy, mint otthon.Az egyes bolthálózatokon belül vannak gyógyszertári részlegek.Pl nagy grocery store-ok(élelmiszerboltok) errefele a Shoppers, Giant mind tartanak gyógyszertári részleget, ugyanúgy a nagy általános áruházak, mint Walmart, Target, K-mart stb. Nagyon gazdag itt az OTC gyógyszerek választéka is, az OTC az over-the-counter rövidítése, azaz olyan szereké, amikhez nem kell recept:láz, fájdalomcsillapító, vitaminok, székrekedés, hasmenés-gyógyszerek, szemcseppek, antiallergikumok, stb.

OTC-gyógyszereken belül is megvan a brandname és generic variáció, például árulnak Zyrtec-et, de a Zyrtec-kel azonos alapanyagokból az adott bolt is elkészíti a saját gyógyszerét.Ez olyan, mint a Tesco-tej, mondjuk.Van százféle másik, de azoknak hangzatos nevük van, ennek meg nincs, ezért ez olcsóbb.

Szerintem ez a rendszer sokkal jobb és gyorsabb, takarékosabb és értelmesebb mint az otthoni.Ezt kéne eltanulni, nem a biztosítási rendszert importálni, ami meg nem múködik itt sem jól.

 


2009. nov. 12. 14:54 - írta Phoebe


Ma jó apropóját találtam, hogy szóba hozzam az amerikai egészségügyet.Az Express-ben(ez a Washington Post metróújságja) volt egy poll arról, hogyha valaki beteg lesz, először a google-höz vagy az orvoshoz fordul-e?65% válaszolta, hogy a google-on keresi a problémájára először a megoldást...

Nem csodálkozom, de otthon sem csodálkoznék az ilyen eredményeken.Nagyon sok errefele a gyenge tudású orvos.Még gyakoribb, hogy lévén ezek magánorvosok, és minden hónapban ilyen-olyan follow-up címén(kórkövetés) visszarendelnek, akkor is, ha nem tudnak mit csinálni a delikvenssel.Allergiásként és terhesként belestem ebbe a csapdába, a bőrgyógyász ugyan semmit sem adott, mert ugye terhes voltam, de minden hónapban odarendelt, hogy "lássuk, mi történik".Az történt, hogy minden alkalommal kifizettem a co-payt(co-payment, az az összeg, amit a biztosító a betegre terhel, biztosítóként, betegenként változó), és a biztosító kifizette a többit.Neki meg tíz percébe került, hogy 150-200 dollárt játszi könnyedséggel keressen.Ahogy megszültem, soha többet nem is látott.

Az éremnek azonban van másik oldala is.Általában mindenhol tiszta, kulturált környezetbe megy az ember, ha orvosra vár, időpontra.Ekkor is várni kell, de nem órákig, mint az SZTK-ban.A hátulütője ennek, hogyha egy jó kis arcüregyulladásunk van, nem érdemes orr-fül-gégészhez időpontot kérni, mert minimum egy hét a telefonálás pillanatától a tényleges orvoslás.Mit tegyen ilyenkor az ember?Megy az emergency-re, (kórházi ügyelet), még az én szuper biztosításommal is 50 dollár per alkalom.Vannak éjjeli magánügyeletek is, ez már a rendes co-payment-el megy.Mindkét helyen SZTK-szintű a sorbanülés, de általában nagyon kedvesek, és a viszonylag egyszerű dolgokat,pl antibiotikum felírása könnyen el lehet intézni.

Amin rácsodálkoznának nagyon a magyar szülő nők például, az orvosok számára ismeretlen szó a hálapénz, vagy a szolgáltatásért előre lefizetendő összeg.Amikor szültem, egy fényképet kért tőlünk a doktornő, hogy kirakja a falra az én gyerekem képét is a többi nála született mellé.Ebben a rendszerben nincsenek az orvosok a betegek pénzére szorulva, a biztosítótól megkapják a nekik járó összeget.

Az megint más kérdés, hogy az embernek mennyire jó a biztosítása.Ez munkahelytől függ.Ez az amit az Obama-plan meg akar változtani, hogy ne csak annak járjon a kielégítő ellátás, akinek a munkahelye ezt biztosítja, hanem a munkanélkülieknek, szegényebb rétegeknek egyaránt.Az is a paciens munkahelyétől függ, hogy az egyes biztosítási terveknél mennyit hárít havi befizetési szinten a betegre a biztosító, ha hárít és nem a munkahely vállalja át.Állami munkahelyeken a munkahely fizeti a havi díjat.Ingyenes ellátás nincs, minden vizitnél kell co-payt fizetni, az összeg változó biztosítóként és biztosítási tervenként(nem tudok jobb szót találni az insurance plan-re).

Vannak olyan esetek, amikor nem fizet co-payt a beteg, pl az én biztosítóm, amikor terhes lettem, aláíratott velem egy olyan papírt, hogy az ellátásom ingyenes, nem kell fizetnem(nem hittem a szememnek).Az otthoni 500 ezer helyett  nekem itt ingyenes volt a terhesgondozás és az azzal járó vizsgálatok, ultrahang stb., hangsúlyozom, ennél a biztosítónál és biztosítási tervnél.

Ergo ebben a rendszerben a orvosok nem kiszolgáltatottak, azonban az emberek annál inkább.Nem mindenki tud magas szintű munkát végezni, vagy állami helyen dolgozni, és akinek nincs annyi pénze, hogy jó biztosítást vegyen, az szűk körű szolgáltatásból válaszhat.Itt az orvos azzal a biztosítóval köti le magát, ahol megéri dolgoznia.Azaz nincs szabad orvosválasztás, biztosító, és biztosítási terv által választott orvoskör van.Az sem mindegy hogy egy-egy vizitért 10 dollárt (ez a legkevesebb), vagy negyven dollárt fizetünk.

Az orvosok által zsebre rakott összeget meg úgy kell elképzelni, hogy fogorvosi biztosítás hiányában egy györértöméses esettel, ha nincs szezon, érdemesebb repülőre ülni és hazamenni Magyarországra, mint itt megcsináltatni...

 


2009. nov. 11. 9:00 - írta Phoebe

1 komment
Kategóriák:
2009-ben történt
Címkék:
ünnepek

A mai nap itthon vagyunk, ugyanis Veteran's Day van, ami állami ünnep, ezalatt két dolgot kell érteni, állami mert egyes államokban ünnep(state holiday), és föderális, mert az összes államban az(federal holiday).A különbség abban van, hogy ami állami ünnep, ott az adott állam hivatalainak dolgozói nem dolgoznak, de a nagy egészhez tartozó létesítmények(minden ami National-lal kezdődik) dolgozói dolgoznak.Ami föderális, ott ez pont fordítva van.A magáncégeknél változó, hogy bemennek-e vagy nem.A szolgáltató cégek nyitva vannak, ezért megyünk ma a gyerekorvoshoz.Általában azonban minden nagyobb ünnep state és federal is.

A Veteran's Day ünnep 1919 óta, amikor Armistice Day (Fegyverszünet az Antant és Németország közt 1918. november 11-én) néven került először ünneplésre Woodrow Wilson elnöksége idején.Legálisan 1938-tól lett bevezetve mint állami és föderális ünnep.1953-ban egy kansasi cipőbolt tulajdonosa kampányt indított, hogy ezen a napon az összes katonai veteránt ünnepeljék, ne csak az első világháborúban résztvett hősöket.1954-ben a Kongresszus hivatalosan is elfogadta ezt a kérést, és azóta Veterán Nap-ként ünnepelik.

Bővebben a wikin olvashattok erről.

 


2009. nov. 10. 20:53 - írta Phoebe

3 komment
Kategóriák:
2009-ben történt
Címkék:
ételek, éttermek

Az európai espressohoz szokott embernek furcsa a hosszú kávé, amit az itteniek két és fél decis vagy még nagyobb papírpoharaikban isznak reggelente rohanva a munkába.Európában sem ismeretlen ez a fajta kávé, Franciaországban találkoztam már vele.

Őszintén szólva az amerikai kávé számomra nem jó, mindig "importálok" magamnak valami német kávét az orosz boltból.Pedig kávéválasztékban nincs hiány, főleg a dél-amerikai kávék széles választéka található meg az üzletekben.

Ha maga a kávé nem is olyan, amilyet megszoktunk, könnyen szerelembe lehet esni a kávéház-hálózatokkal, és az ő jól feljavított, édes és vonzó kalóriabombáikkal.Jó pár kilót köszönhetek a Starbucks egyik nyári sztáritalának, a Double Chocolate Chips-nek...A Starbucks DC-ben leghangulatosabb kávézója a Dupont Circle szívében, a South Exitnél található, mellesleg itt van a washingtoni Kossuth-Ház is.

Nekem mégsem a Starbucks lett a kedvencem, hanem a Caribou Coffee, abból is a 15th Street-en található, mert ott dolgozik TejeskávéPasi, aki mikor meglát, és még csak a sor végén állok, már készíti előre a White Chocolate Mocha-t, a kedvencemet.És ha elfelejtek bankkártyát hozni, akkor a ház vendége vagyok(ha ő épp ott van:).A Caribou is hasonlóan hangulatos és kiváló nyugodt beszélgetésekhez, tanuláshoz, vagy akár blogíráshoz egy kis hordozható laptoppal (ez még egy be nem teljesedett álmom), mint a Starbucks.Mindkét helyen vannak szezonális dolgok, és nemcsak kávé, de sütemények, szendvicsek, üdítők, reggeli bagelek elmaradhatatlan creamcheese-zel, stationery áru(stationery-nek nevezik itt a papírtermékek mindennapi használatban előforduló, és néhány ajándéknak adható részét) stb. 

Mindkét helyen hasonlóak az árak, átlagban 2.50 és 4 dollár között(igen, nem olcsó!), függ a kávé méretétől(tall, medium, large), és a keverék különlegességétől.A Starbucks jóval édesebb, főleg ha valaki a Cariboura kondicionálódik, de mindkettővel óvatosan kell bánni a kalóriák miatt(egy tall édes kávéital egy bagellel hozzávetőleg 950 kalória, sajnos kalóriaszámolásban nagyon otthon vagyok, mert sokáig nem számoltam, és meglett az eredménye...)

Remek a wiki bekezdése mindkét hálózatról, így bővebben itt és itt lehet olvasni ezekről a helyekről.Persze az igazi nem olvasni, hanem kipróbálni:D

 


2009. nov. 10. 12:49 - írta Phoebe


Aki könnyen és gyorsan egyszerű angollal megírt hétköznapi ember számára készült könyvet akar olvasni egy témában, annak ajánlom(otthon amazonról megrendelhető) a Dummies és Idiot's sorozatokat.Már a nevük is mutatja (dummy, idiot, azaz hülyécske, hülye), hogy nem kell kétségbeesni a szakszövegek közérthetőségétől, mert nem tudósoknak lett írva.Arra viszont kiváló hogy egy témát körbejárjon, méghozzá alaposan!

A dummies.com a könyvek internetes háttere, könyveket és tippeket az égadta világon mindenről adnak, kategóriák szerint lehet böngészni.Tőlük lehet rendelni.

A The complete Idiot's sorozatnak nem találtam internetes hátterét meg, de nagyon hasonlóan rengeteg témában íródik, mint a Dummies.

Nagyon ajánlom, hogy az angolul olvasást ne regényekkel kezdjük, hanem valami számunka fontos érdekes terület feltérképezésével.Sokkal könnyebb eleinte ilyeneket olvasni.Első évben megvettem kedvenc Flaubert regényemet angolul, és három oldal után feladtam, mert piszok nehéz volt.Akkor elkedvetlenedtem, de egy kis idő múlva egy mai nyelven íródott limonádé-regény visszaadta a lelkesedésem.Aztán terhes lettem, Amerikában, ekkor kezdtem gyereknevelési és szüléssel kapcsolatos könyveket olvasni, és nagyon könnyűnek találtam őket, hasonlóan a craft(hobbiművész) könyvekhez.Rengeteg Dummies és Idiot's könyvet is olvastam már, a yogától kezdve a motorokon keresztül a filmekig minden témában.Aztán visszakanyarodtam, megerősödve a regényekhez.

Kellemes olvasást!

 


2009. nov. 10. 12:16 - írta Phoebe


Értelmiségiként, irodalmárként és tanárként a könyvek életem szerves részei.Otthon is szerettem a könyvtár csendjét, légkörét, üdvözöltem az újat és a régit, és nagy interetes információ-habzsoló is vagyok.Ezért aztán igazán megörültem, amikor az amerikai könyvtárakba betekintést nyertem, a kulisszák mögé is.Egy időben, a kezdet kezdetén, amikor megérkeztem ide, önkénteskedtem a helyi könyvtárak egyikében, így gyorsan megismerkedtem az itteni rendszerrel.

Az itteni könytárban háromféle könyvtáros van: a tanácsadó, a könyvátvevő-könyvkiadó, és a háttérmunkát végző.A könyvtári rendszer teljes mértékben számítógépes, chipkártyás könyvtárjegy van, mint egy bankkártya.(Általában, mint minden más műanyag kártyához, -mert ebben az országban az összes üzletnek saját diszkont,-vagy pontgyűjtő kártyája van, -a nagy kártyához kap az ember egy kisebbet, amit a kulcstartójára  tehet, így a nagyot nem kell hurcolni.)Könyvkölcsönzéskor a kártyát lehúzzák, ezzel lépnek be a könyvtártag számítógépes adataihoz, majd a barcode-olvasóval a könyvön levő barcode-ot bevezetik az illető oldalára.Könyv visszaadásakor nem kell a kártya, és várni sem kell, barcode-olvasóval visszaemelik a számítógépes rendszerbe a könyvet.Magát a rendszert is jól ismerem, mert sokat dolgoztam vele akkor.A legjobb, hogy nem egy könyvtárba iratkozunk be, amikor a tagságunkat megkezdjük, hanem az adott megye(county) összes könyvtárába.Ez azt jelenti, hogy bármelyik könyvtár bármelyik szolgáltatását igénybe vehetjük, és a könyvet a legközelebbi könyvtárba elég visszavinnünk, ők továbbitják majd a másikba. A tagság ingyenes.

Valószínűleg ez a modern rendszer is meglep majd sokakat, bár a pesti nagy könyvtárakban is már elektromos a rendszer.A másik, amin álmélkodni fog a kedves erre látogató, a könyvek elképesztő nagy piaca, és a könyvtárak könyvállománya.Magyarországon nem sok új könyv érkezik sajnálatosan a könyvtárakba, szegények a könyvtárak, és bizony a könyv-választékot is könnyen ki lehet nőni egy kerületi könyvtárban, ha az ember sokat olvas.Ez itt nem fordulhat elő, naprakészek, utikönyvekből és egyéb olyan szakkönyvekből, amiben fontos az, hogy mikor íródott, öt évnél régebbi nincs, és természetesen az idei is megvan több példányban.Igazán régi könyvet csak az évente megrendezett dolláros könyvvásáron lehet találni, amikor 50 centért, egy dollárért árusítanak könyvet.De ott is találtam már becsomagolt állapotú soha nem használt World Fact Book-ot, 2007-ből...

A könyvtárak másik érdekessége a változatos programkínálat.Amikor otthon voltam látogatóban, láttam, hogy ez már Magyarországon is kezd kiszélesedni, de nem olyan mértékben, ahogy itt a közkönyvtárak teszik.Minden héten van Conversation Club a külföldieknek, akik nagyon keveset tudnak, vannak bébi és preschool(3-5 éves gyerek) programok, regényklub stb.A gyerekekre olyan szinten is gondolnak, hogy akár el is játszhat egy gyerek egy délelőttöt a könyvtárban, mert legótól kezdve kirakókig minden van, nem beszélve a gyerekkönyvek hihetetlen választékáról.

Ahogy írtam már, az évente megrendezett könyvvásáron isteni dolgokat lehet fillérekért beszerezni, így van már kismilliónyi nyelvkönyvem, idiómaszótáram,aranyszélű Shakespeare összesem, szakácskönyveim, Magyarországról szóló angol nyelvű ismertetőim, és persze a kedvenc regényeim angolul.

Ami a könyvtár nyelvét illeti, spanyolajkú könyvtáros mindig van, spanyol könyvek szekciója nagy, de ezen kívül a kínai könyveket is megtaláljuk.

 


2009. nov. 9. 19:41 - írta Phoebe

2 komment
Kategóriák:
2009-ben történt
Címkék:
nyelvtanulás, TV

Aki meg akar tanulni angolul, annak kötelező a Friends, persze angolul.Jelenleg én vagyok a Guiness record holder Friends-nézésben, ugyanis négy  éve heti átlagban minimum egy season-t megnézek, ha végére érek, elölről kezdem.Nagyjából kívülről tudom ki mit mond, és mikor.Elmondanám azt is, hogy magyarul egy részét sem tudtam megnézni, annyira gyenge, rossz a fordítás és a szinkronhangok, hogy utáltam az egészet.

Angolul eleinte felirattal, majd anélkül néztem, és meg kell mondjam, a mostani felsőfok feletti nyelvtudásom jelentős részét köszönhetem a Friends-nek.

Ami a szlenget illeti, sokat anyanyelvi környezetben szed magára az ember, főleg, mert óvatosnak kell lenni a használatával, pontosan fel kell mérni a szituációt, amiben elhangozhat, nehogy sértőek legyünk.Addig nem is tanácsolom használni senkinek, amíg nem érzi biztosnak a nem szlenges angolját.A Friends ebben is segít, hogy megfelelő szituációban, szövegkörnyezetben mutatja a szleng sokféle szintjét.Így is volt olyan, amit megkérdeztem anyanyelvitől, például nem tudtam, miért mondja Joey-nak Chandler, miután elvitték az össze berendezésüket, és egy műanyag kerti asztalnál és kempingszékekben ültek, hogy "Could we be more white trash?"A white trash egy nagyon erős jelző az igénytelen fehéremberre, mondjuk a kiáll a kapanyél a szájából magyar kifejezéssel tudnám azonosítani.Elmondták az anyanyelviek, hogy nagyon vigyázzak ezzel a két szóval, és véletlenül se változtassam a white-ot black-re.Legalábbis ne itt, ahol a lakosság minimum 40%-a fekete.

Akit mégis érdekel a szleng, vagy filmekben használt fordulatokat akar ellenőrizni, annak ajánlom az Urban dictionnary-t, ez a magyar népszótárnak felel meg, és rengeteg élő szleng van benne.Ez a másik dolog a szlenggel, mivel a nyelvi divat folyamatosan alakítja a szlenget is, nehezen lehet up-date-nek maradni anélkül, hogy adott környezetben élnénk.

Ezzel a poszttal elérkeztem a jelenhez, áttettem az össze írásomat a másik két blogomból, úgyhogy innentől kicsit lassul majd a posztolás tempója.Vidám nyelvtanulást mindenkinek!

 


2009. nov. 9. 19:09 - írta Phoebe


Az amerikai-angolszász év vége elmaradhatatlan kelléke a házicsoki, vagy fudge.Én tavaly próbáltam először, és tényleg nagyon finom, főleg ha dióval, mazsolával gazdagítom.A receptet az Activitytv.tv oldalon, a Christmas Fudge/Cooking részen találtam, de elhagytam a marshmallowt, mert nagyon édes azzal.Az idén mindent az előírásnak megfelelően csináltam, ráadásul vendégeket vártam, sok gyereket, erre mégsem fudge-olódott megfelelő állagúra a dolog.Ilyenkor nem kell elkenődni, kis lángon vissza kell olvasztani, és beletenni még tej-vagy étcsokit, és jól elkeverni benne.Nem szabad újraforralni, a lángnak csak olvasztó szerepe van.Én csak étcsokit használtam először, beledobtam még egy tejcsokinak a felét.Soha ennyire még jó nem lett. Lehet, hogy ezután mindig kétszer főzöm!

Szerintem érdemes kipróbálni, főleg ahol gyerekeket várunk vendégségbe, tuti siker. Kis celofánba díszcsomagolva még Mikulás-meglepetésnek is jó.Sokáig eláll.Mondjuk nem fogyókúrás, az biztos…

Angilában a fudge karamelles édességet jelent, Amerikában ez a csokoládé másik neve, mindig csokoládés.A McDonaldsban a fagyihoz csokiöntetet is fudge-nak kell mondani.

A fudge-ról bővebben itt.

No comments:

Post a Comment