Wednesday, February 27, 2013

Fiúlány

Amikor a cikket olvastam, ami ezt a bejegyzést ihlette, két dolog jutott eszembe, az első, hogy vajon mi lenne ebben az esetben a jó megoldás hosszabb távon, a második, hogy Amerikában mindennek van képviselete, és mindenki él a képviseleti jogával.

Egy hat éves kisgyerekről van szó, aki transznemű. Fiúnak született, de egészen korán, 18 hónapos korától kislányként kezdett viselkedni. 4 éves korában mondta az anyukájának, hogy valami baj van a testével. Apró kora óta a lányos játékokat választotta. Már óvodába is lányként járt, amikor az orvos diagnosztizálta nála a nemi identitászavart. Az orvos javaslata szerint engedték lányként nevelkedni a szülők, és nem is volt ezzel semmi baj. A kislány boldogan ment az iskolába.

Itt is mindenki lánynak nézte, öltözködésében is, ahogy eddig a lánykadivatot követte, és az angolban használatos she/her személyes/birtokos személyes névmások használata teljesen egyértelműen utalt a kislányra társai szájából. A gyerek a lány WC-t használta.
Aztán egy szép napon az iskola hivatalból elrendelte számára a fiú WC használatát, mert testileg ő ugye fiú, és a későbbiekben a serdülésnél gond lehet a fiúságából a lány WC-ben. A szülei a Transgender Legal Defense and Education Fundhoz fordultak melynek segítségével pert indítottak az iskola ellen állampolgári jog megsértése miatt, a kislányt pedig otthon oktatják ősz óta.

A szülők- jogosan- a gyerekük érdekét nézik, az iskola joggal a többi gyerek és szülő érdekét tartja szem előtt. Amerikaszerte egyre több iskola foglalkozik részletesen a transznemű, leszbikus, és meleg diákok jogaival, de sok helyen csak a diszkrimináció ellen megfogalmazott homályos mondat az irányadó, nincs kidolgozott, részletes szabályozás.
Az Amerikai Transzneműek Egyenlőségi szervezete figyelmeztet, hogy sokkal komolyabban kellene az ilyen diákok jogaival foglalkozni, mert jelenleg még nagyon kidolgozatlan a rendszer.
(Ezen azért mulatok, mert a napokban néztem végig néhány budapesti iskola működési szabályzatát és pedagógiai programját melyben ezek a kérdések egyszerűen fel sem merülnek. Pedig a probléma bizonyosan ezen a földrajzi szélességen is élő.)

A szülők az alapítvány segítségével igyekeztek az iskolát jobb belátásra bírni, az iskola azonban hajthatatlan maradt, annak ellenére, hogy semmiyen szülői panasz nem érkezett a transznemű gyermekkel kapcsolatban más szülőktől.
Mivel megegyezés nem született, a bíróságon folytatódik az ügy.

Annak idején sok-sok éve ment a magyar mozikban a Boys don't cry (melynek főcímzenéje a Cure azonos című dala), és a témában végtelenül alulműveltként, társadalmi normaként kissé előítéletesen ültem be a moziba, hogy két óráig bőgjek az amerikai Teena Brandon igaz történeten alapuló sztoriján, ami egy 16 éves transznemű lányról szólt, aki fiú akart lenni, de tragikus véget ért a fiatal élete a társadalmi előítéletek miatt. Egy csapásra megváltoztatta, és örökre megváltoztatta a mozi az előítéleteségem. Ehhez még nagy mértékben hozzájárult, hogy Amerika egyik gayparadicsomában éltem évekig, és meleg jó barátom, kollégám, diákom is volt, akkor engedtem el teljesen az idegenedésem irányukban, amikor személyesen is megismertem többüket. Én tehát a szülőkkel teljesen együttérzek, és sajnálom a kisgyereket, aki egészen biztosan azt érezheti, hogy vele valami nagy baj van most. Ugyanakkor tényleg nem tudom, hogyan lehetne a többi lánygyerek szempontját nézni, akik egy fiú nemiszervekkel rendelkező lánnyal kellene, hogy egy mosdót használjanak, ami talán nem akkora katasztrófa, mert nem nézegetik egymást az emberek jó esetben WC használatkor, de mi a helyzet a tornaöltözővel, és a társadalmi normával, hogy a nők és a férfiak külön vonulnak bizonyos helyzetekben?
Szerintetek?

10 comments:

  1. Erdekes dilemma, es ahogy beleolvastam az eredeti cikk kommentjeibe, bennem is felmerult par gondolat. Eloszor is, nekem kicsit fura, hogy egy 18 honapos hogyan tud mar egyertelmuen fiusan v. lanyosan viselkedni. Azzal teljesen egyetertek, hogy letezik transgender ember, de szerintem (ez csak az en velemenyem, lehet vele vitatkozni:) ebben az esetben mar szervi, hormonalis valtozasok hatasara egyertelmu, es ertheto, hogy ellenkezo nemukent viselkedik. Viszont sok esetben, ha ilyen elvaltozas nincs, inkabb egy tanult viselkedesrol van szo. Sok szulo, akar tudat alatt is, bizonyos magatartasformat erosit meg a gyerekben. Csak visszaemlekszem a sajat kisebbik lanyomra. kb. 3 eves koraig kifejezetten szeretett "fius" jatekokkal jatszani, kisautok, vonatok kotottek le, allandoan szerelt, erdekelte, hogyan mukodnek a dolgok. Ehhez hozza kell tenni, hogy eleinte fiut vartunk, igy valoszinuleg en is - tudat alatt - ezt a fajta magatartast "jutalmaztam", erositettem meg benne. Aztan kesobb termeszetesen az erdeklodes atvaltott babakra, es mas, "lanyos" dolgokra, eppen azert, mert az a magatartasforma lett megerositve a reszunkrol.
    Ezzel pusztan anyit akartam mondani, hogy szulokent es elsodleges kornyezetben elokkent nagyon nagy a felelossegunk es befolyasunk. En ugy gondolom, hogy sok homoszexualis magatartas hattereben is a tanult minta all, nem pedig "genetikai" problema, ahogy nemelyek hiszik.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Erdekes felvetes, de nem hinnem, hogy valaki emiatt valasztana az amugy elegge fajdalmas utat, hogy meleg lesz.Ez szuleteskor kodolt.Tobb ember tortenetet hallgattam meg szemelyesen, harom jo baratom volt meleg kint (es egy leszbikus par a szomszedunk szomszedja).Itt raadasul ikrek egyik tagja a fiulany, a masik teljesen normalisan fejlodik, igy kizarnam a szulok elvarasait.Es latod, a Te peldadban sem okozott maradando valtozast a te elvarasod a gyerek fele.

      Delete
  2. Szerintem pont az ilyen problémák miatt lehetne több helyen 1-1 olyan Wc-öltöző párosítás ahol nincs megmondva hogy férfi vagy női, hanem csak hogy ez egy WC-öltöző.Mint ahogy sok helyen van direkt szoptatásra kijelölt szoba, iskolákban is lehetne ilyen "semleges" terület.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Erre a WC-re en is gondoltam, de akkor ott van a kerdes, hogy majd ki mehet be abba, hogyan hasznalatos stb.

      Delete
  3. Nem lenne egyszerűbb megpróbálni meggyógyítani a beteg gyermeket?
    Szerintem ez pszichiátriai betegség, amit kezelni kell.

    ReplyDelete
  4. Vajon mi az a legkorábbi időpont, amikor átváltoztató műtétet lehet csinálni? Mert teszem azt, ha ilyen korán lehet, vagy valami hasonlót, és időben hormonpótlást, megvonást kap a gyerek, nem lehet, hogy felnőve annyira lány lesz, hogy senki nem gondolná, hogy fiúnak született? És talán így nem lenne szenvedője az előítéleteknek sem.
    És akkor nem kellene őket megbélyegezni már az iskolában sem egy külön wc-vel...

    ReplyDelete
  5. Noe, ez olyan mint ha valaki melegnek szuletik, nem olyan pszichiatriai betegseg, ami tablettaval gyogyithato.
    Gondolom meg kell varni a kamaszkort, amikor lezarulnak a hormonalis valtozasok, es utana lehet csak, de ugye ez rohadt drasztikus dolog, mellet is kene neki noveszteni, meg a szornovekedeset megallitani a nemszerv muteten tul.Ez rosszabb mint a sima homoszexualitas, meg tobb aldozatot kovetel a szemelytol. Mondjuk a homoszexualis barataim mindig azt mondtak, hogy ok tokeletesen boldogok, igaz, elfogado volt a kornyezet is es felvallalhato a dolog.

    ReplyDelete
  6. Csak atfutottam a cikket, de ugy latom, itt harmasikrekrol van szo, egy fiu, aki fiukent viselkedik, egy kislany, aki szuleteskor sulyosan serult, intavenas taplalasra szorul, es mind a nagy vegtagja mozgaskeptelen, valamint a fiu-lany gyermek, aki szamomra nyilvanvaloan a beteg lanytestvert potolja.
    Ahogy Zsuzsi is irja, szinte minden kisgyermek atmegy egy ilyen szakaszon, mikor lany letere autozik, fiu letere Barbizik, ennek nincs tul nagy jelentosege, hacsak nem erositunk ra valamilyen modon.

    ReplyDelete
  7. Phoebe, szerintem a homoszexualitás genetikai eredete se egyértelműen bizonyított.
    Ez általában pszichés zavar. Nem gyógyszeres kezelésre gondolok, hanem pszichoterápiára.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia Matska,
      itt egy nagyon reszletes szakmai anyag.
      http://www.policy.hu/takacs/books/isbn9639609196/ts-1.html

      Megjavitani nem lehet az ilyen embereket,ahogy sok alikus gondolja, hiszen akkor a heterobol is lehetne homot csinalni pszichoterapiaval. Az anyag is leirja, es masutt is ez a bevett szokas, a transznemueknel a nemvaltas a megoldas, azaz azt, hogy o fiu es lanynak erzi magat, ez nem fog megvaltozni. Abban kell segiteni, hogy minel elobb lany legyen.

      Delete