Sunday, April 14, 2013

Csigainvázió

A csiga kedves állat. Igen, egészen addig nagyon kedves, amíg eső után lehet örülni néhány előmászó éticsigának, akik aztán a száraz időben felszívódnak, esetleg néhány üres csigaház jelzi, hogy valaha arrafele csiga járt.

Képzeljünk el egy csigahorrorfilmet! A kedves kis éticsiga megnő, úgy patkányméretűre, és a kis nyálkás csíkja is sokkal bővebb és szélesebb, na meg a nyálkás teste is jóval nagyobb és húsosabb, és ebből a típusból aztán százával bújnak elő, nemcsak eső után...Megesznek mindent, még a házfalat is megrágják. Éjjel arra ébredünk, hogy egy undorító nyúlós csiga nyáladzik végig az arcunkon, majd megfulladunk a súlyától, és tart a tapéta fele, amit azonnal rágni kezd...minden úszik a csigatakonyban...Húha, de belelendültem a csigahorrorfilm elképzelésébe, pedig a méretarányok valósak, meg az is, hogy százával támad a mindent elpusztító csiga- az afrikai óriáscsiga- Floridában.

1966-ban volt az első komoly invázió, amikor egy nyaraló kisfiú hazacsempészett hármat, és a nagyanyja elengedte őket a kertben, ennek eredményeképpen 7 év alatt 17000-re nőtt a csigapopuláció száma. Az állam tíz év alatt és egymillió dollár pénz beleölésével tudta őket kiirtani.



Az emberek sokszor nem gondolnak bele, hogy Floridában a hatalmas csigának nincs természetes ellensége, ezért igen gyorsan szaporodik, és rettenetesen kártékony, gyakorlatilag a házfaltól kezdve bármilyen fát, növényt megrág....

Az első óriáscsigát, hosszú idő után, 2011-ben találta meg egy floridai lakos a kertjében, azóta már heti szinten 1000 darabot fognak be belőle. Rettenetesen kártékony és annál is szaporább.
A háza annyira erős, hogyha autókerék megy át rajta, a gumi defektet kap tőle. Ez még hagyján, de imádják a házfalakat, ugyanis a bennük levő mészb kálciumtartalmára szükségük van a saját házuk táplálására, így aztán komoly veszélyt jelentenek a házak megrongálásában.Az is szép baleset, ha egy ekkora csigát elkap a fűnyíró, és frecseg mindenfele a hatalmas teste és a csiganyál. Sőt, egy olyan bélférget is terjeszt, amivel a fertőzés agyhártyagyulladással is járhat.

A helyzet annyira súlyos, hogy konferenciát hívtak össze a tudósok, hogy rájöjjenek, hogyan és honnan indult a csigafertőzés. Elképzelhető, hogy a csigák a Karib szigetekről kerültek át, ahol már elterjedtek, egy turista egyszerűen behozta, akár tudta nélkül a csigapetéket. Florida szubtrópusi éghajlata nagyon kedvez a más meleg országokból bejövő nem őshonos állat-és növényfajok elterjedésének.

No comments:

Post a Comment