Wednesday, May 20, 2015

Mi is az a Summer School?

Utolsókat rúgja a tanév, és a magyarországihoz hasonlóan például Maryland államban is június 15-e az utolsó tanítási nap. (Nekem idehaza már előre fő a fejem attól, hogy van kemény öt hét szabim egész évben, a nyári szünet meg 11 hét. A napközis tábor mindig a végső megoldás szokott lenni mindenki fejében, de ha nincs segítség, akkor igen keserves megoldani a "hova tegyem a porontyom, mert neki ez a nyári szünete" kérdést, főleg, ha csak most fejezi be az elsőt és nem vagyunk milliomosok.)Na de nem is erről akartam írni, hanem az amerikai rendszerről.
Ott ugyanis van az a bizonyos Summer School. Ez nem napközis tábor. A nevében is benne van, ez iskola. Nyáron.Májusban kell regisztrálni, és júliusban négy hétig tart.

Alapvetően három célcsoportnak találták ki: az első azoknak a tábora, aki valamiből buktak, a Summer Schoolban lehetőségük van felzárkózni és a társaikkal együtt folytatni szeptemberben. Aztán vannak azok, akik nem szereztek elég kreditet az év folyamán (igen, odakint nem csak az egyetemen van kredit), mert sokat hiányoztak, ők így pótolhatják be a krediteket (A Secret Life of the American Teenager sorozatban a főhős például szülés miatt esik ki év vége előtt két hónappal és Summer Schoolban hozza be a lemaradását). A másik "véglet", a harmadik csoport, az önkéntesen Summer Schoolba vonulók tábora: az úgynevezett Enrichment programokban való részvétel olyan tehetséges diákok számára, aki nyáron szeretnének magasabb szintű tudást szerezni, vagy valamilyen tárgyból magasabb szintet megugrani. Ez jellemzően a középiskolákban fontosabb, főleg az egyetemre való előkészületekben, az utolsó két középiskolai évben, de a tehetséggondozás ezen formája megjelenik az általános iskolákban is.

Minden tanárnak és diáknak ismerős, hogy ősszel bizony a nyári hetek után berozsdásodva indulnak el az agytekervények, és a diákok sokat felejtenek. Ezt nevezik "summer learning slide"-nak, és az alacsony szociokulturális rétegekből érkezőknél különösen nagy ennek a jelentősége. Ennél a célcsoportnál a nyári iskola jó lehetőség arra, hogy ne még nagyobb hátránnyal induljanak.
Már vannak olyan iskolák, ahol a gyerekek az iskolától kapott laptopjukkal otthonról is bekapcsolódhatnak a tanulásba, így kevésbé van "iskolaszaga" a felzárkózásnak. A virtuális osztályteremben tudják tartani a tanárukkal a kapcsolatot és kaphatnak választ a kérdésükre. feladataikat online küldik be és kapják vissza az eredményt. Az East Leyden High School (Illinois) még egy programot vezetett be, ez minden diák számára kötelező digitális műveltségi programot, amely választhatóan vagy nyáron vagy az első tanévben teljesítendő az új középiskolások számára.

A programok sikerességéről és a résztvevők számáról tankerületenként megtalálhatóak az adatok, a kutatók mégis azt mondják, nehéz eldönteni, hogy ezek a programok mennyire sikeresek.

Bennem az merült fel kérdésként, hogy akkor a tanaraknak hol van a nyári szünete?Mert gyakorlatilag a júliust bukják a Summer School miatt.Ha pedig nem minden tanár kapcsolódik be, akkor azok, akik nyáron dolgoznak, mikor tudják kivenni azt a hónapot? Őszintén szólva nem tudom.
Az viszont biztos, hogy jóval több szabadnap van a tanév közben, mint mondjuk Magyarországon, ahol öt nap adható ki ilyen-olyan ürügyekkel, plusz a nemzeti ünnepek.
A suli ugyan augusztus 25-én indult ebben az évben például Marylandben, de a szeptember 1, Labor Day (Munka Ünnepe) máris szünet volt.Szeptember 25-én Rosh Hashanah (zsidó újév) szintén iskolaszünet. Október 17-én valamiféle megyei konferencia miatt tanároknak és diákoknak szünet volt, 31-én Professional Day for Teachers, ekkor a diákonak szünet, és néhány tanár dolgozik. November szünettel indul, Election Day 4-én szünet mindenkinek, 10-11-én  és 26-án early release, azaz ebéd után mehet haza a diákság, 27-28-án Thanksgiving, és nincs iskola. Decemberben 24-31 iskolai szünet. Január 1-2 szünet, január 19 dr. Martin Luther King Day általános szünet, január 20-án megint Professional Day for Teachers, ekkor a diákoknak szünet, és néhány tanár dolgozik. Február 16 President's Day, mindenhol szünet,27-én rövid nap.
Március 27-én a harmadik Professional day for Teachers, a diákság otthon.Április 3-6 Húsvét, 7-10 tavaszi szünet. Május 25 Memorial Day, senki nem dolgozik.
Öt olyan ünnep van, amikor minden zárva, egy, amit több helyen tartanak, más helyeken nem (Rosh Hashanah), ezen felül van három Professional Day, Thanksgiving, téli, tavaszi szünetek.
Nagyon gyakori a téli időszakban nagy hóesés esetén az extra zárva tartás, ezt azonban pótolni kell.
Tegyük hozzá, napközi nincs.Igaz, hogy a tanítás egész napos, de ha a szülő ennek a végére nem ér oda, akkor fizethet After-School Child Care-t, vagy ha korán akarja vinni a gyereket Before-School Child Care-t. Gyanítom azonban, hogy ez a szolgáltatás valamivel színvonalasabb, mint a magyar napközi, ahol a gyerekek ott vadulnak/ütik-verik egymást/ esnek-kelnek/bogyót esznek aki tudja milyen fáról az iskolaudvaron ahol akarnak, mert a tanítónénik egy tömbben beszélgetnek...

No comments:

Post a Comment