Ellis Island

Bejárat az Ellis Islandra, 2011-es fotóm

1892-től 1954-ig egy apró, New York melletti sziget szolgált Amerika első számú bevándorlási központjául, az Ellis Island, ahol a Szabadság-szobrot is találjuk..
62 év alatt 12 millió bevándorlót regisztrált.
Az eredetileg 3.3 hold nagyságú szigetecskét kiszélesítették,méghozzá hulladékalappal, hogy a bevándorlási állomást rá lehessen építeni, így területe megnövekedett több, mint 87 holdnyira.
A hulladék a NYC metró építéséből származik!

Az első évben megnyitása után 450 ezer bevándorlót regisztráltak.
1897. június 15-én egy tűzeset miatt az épület megsemmisült, a bevándorlók adataival együtt, visszamenőleg 1855-ig. Azonnal tervek készültek egy új épület megépítéséhez, méghozzá egy tűzálló szerkezettel. Az új, ma is megtekinthető épület felépítése 1.5 millió dollárba került, és egy pályaudvarra hasonlít leginkább. Belsejében egy poggyásztér, egy étkező, konyha, hatszáz lakóterek, valamint egy kórház kapott helyet. az épületen kívül kellemes park és egy tetőterasz szolgálta az érkezők kényelmét.

A bevándorlók a hajóról leszállás után a hat másodperces orvosi vizsgálaton estek át, amely leginkább a szem állapotából következtetett súlyosabb kórokra. Azoknak, akik itt betegnek bizonyultak egy krétával a ruhájukra írták a lehetséges betegség gyanúját, és tovább küldték őket egyéb vizsgálatokra.

Akik viszont megfeleltek, mehettek elindítani a bevándorlási procedúrát a hatalmas hallban, ahol egy ember 3-4 órát várakozott a regisztráció befejezéséig.

The Great Hall, 2011

29 kérdésre kellett válaszolni, beleértve  a nevet,családi állapotot, és a pénzmennyiséget, amit magával hozott. A státuszt kérőknek mindössze két százalékát nem engedték be betegség, mentális állapot (őrültek) és bűnügyi rekord miatt.
A bevándorlók egyharmada New Yorkban maradt, a többi kétharmad pedig az ország többi részére utazott új életet kezdeni.
1907 volt a csúcsév, akkor a remények és könnyek szigete (az Ellis Island metaforikus neve, ilyen dal is született) 1 004 756 bevándorlót regisztrált.
Néhány később híressé vált utazó: Bob Hope (1908), Bela Lugosi(1921), Irving Berlin (1893), Cary Grandt (1920).

A húszas évekre világossá vált, hogy valamiféle szabályozást kell létrehozni, mert a bevándorlók száma brutális mennyiséget kezdett jelenteni. Ezzel az olvasztótégely időszaka lejárt.
Az Ellis Island szerepe jelentősen csökkent, a második világháborúban fogházként és katonai tréningterepként szolgált.A háború után 1954-ben bezárták.

1976-ban megnyitották a nagyközönség számára, mint múzeumot.
A látogatók több millió bevándorló adatait megnézhetik (online is elérhető).
Körülbelül a mai  amerikaiak 40%-ának van Ellis Islandon regisztrált őse.

A videót megtekinthetitek itt.

Az Ellis Islandon járni nem amerikaiként, de úgy, hogy hat évig otthonom volt az államok (és otthonomnak is éreztem), rendkívül felkavaró érzés volt. Valahogy szinte velünk lélegzett az a sok régen "Amerikába kitántorgott" ember, akik mind az ígéret földjét keresték, akik mind egy új életet akartak felépíteni.